Inzertszöveg:
VOLÁN Művészek (Borsodi Ervin, Kiss I. György)
Elhangzó szöveg:
[taxisofőr]: "Kérlek szépen, üzenetet várok, fuvart!" Szól a rádió, a taxi URH, amely a Volántourist budapesti taxitelepére hívja fel a figyelmünket. Úgy látszik, itt nem csak az anyagi, de a szellemi energiával is jól gazdálkodnak. Erről beszél a vállalat egyik gépkocsivezetője [Márton István]: "Márton István vagyok, Volán Taxi gépkocsivezető. Nyolc éve dolgozom itt a vállalatnál, este, amikor késő éjszakába belenyúlik, mikor megáll az üzlet, nincs mit tenni, az ember tele feszültséggel. Akkor hazamegyek szépen, leteszem az autót, magam mögött hagyom a gondokat, a problémát, lemegyek és elkezdek egy kicsit festeni. S ameddig úgy jól érzem, ameddig érzem, hogy megnyugszom. Rengeteget járok vidékre, a tájakat látom és úgy, ahogy éppen szemmel az agyba bele fotózok valamit és akkor az a kép úgy összejön, magától. Tényleg, a saját szabad időnkből csináljuk ezt, erre nem kér meg senki." [Csordás Ferenc]: "Csordás Ferenc vagyok, a Volántourist Taxi Üzemegység dolgozója, a Taxi Üzemegységen belül forgalomvezető vagyok. Az anyag számomra művészi formát jelent. Csak lelket kell bele lehelni. Itt találtam ezt a szőlőgyökeret, amely az elkészülése után egy szarvasbikát fog ábrázolni." Hivatásos sofőrök, szerelők, raktárosok, keményen dolgozó emberek birkóznak meg eredményesen a nehezen formálható anyaggal és válnak amatőr szobrászokká, festőkké, bőrdíszművesekké, képzőművészekké. Első kiállításukat a közlekedési dolgozók angyalföldi klubjában szép számú közönség látogatta meg.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1979_36-04