1979. december
Magyar Filmhíradó49.
Beszélgetés Kiss Roóz Ilona keramikus népi iparművésszel 1271 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Kiss Roóz Ilona (Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg: A keramikus, a sikeresen kiállító Kiss Roóz Ilona agyagba formálja hitvallását. [Kiss Roóz Ilona]: "Kiállításra készülni számomra mindig nagy öröm. Hiszen itt látom, egy kiállításon valóra válva azokat az álmokat, amit műtermemben megálmodtam. Amit elképzeltem, hogy ezt szeretném csinálni. Ez az életem. Nem csak arról van szó, hogy a közönségnek bemutatom az utolsó év termését, hanem arról is, hogy magamnak bebizonyítom, hogy azokat a terveket, célkitűzéseket, amiket erre az időszakra én magam elé tűztem, azt be is tudtam tartani. Ha elképzeléseimet pár szóban rögzíteni kellene, akkor talán az úgy hangzana, hogy a mai ember otthonát barátságosabbá, szebbé, lakájosabbá tenni, s ez egy olyan nagy feladat, hogy azt hiszem, életem végéig csinálhatom. Talán ennek a célnak az érdekébe is választottam a témáimat a család, zene és más vidámságok köréből, amik részbe megálmodott témák, részbe pedig a múlt hagyományaiból át mentett érdekes kísérletek." És még sok kísérletező kedvet – otthonaink javára!
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1979_49-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem