Inzertszöveg:
(Borsodi Ervin, Szabó Árpád)
Elhangzó szöveg:
Megkezdődött a tanév a kisiskolások számára is. A százezernyi lurkó, aki eddig a nagymamánál nyaralt, kirándult vagy a játszótereken hancúrozott, ősztől a városi közlekedés résztvevője lesz. Sokat közülük nem kísérhetnek az iskolába, mint ezt a kislányt. Ezért a szülők, a nevelők, nem utolsósorban a gépjárművezetők feladata, hogy Őket a közlekedési szabályokba beavassák, és épségükre jobban vigyázzanak. A gyermekekre a legnagyobb veszélyt éppen saját fegyelmezetlenségük jelenti, de ez korukkal jár. Emellett termetük miatt is jobban elvesznek a járművek között, mint az idősebbek. A gépjárművezetők ezért, lehetőség szerint, óvatosabban közelítsék meg az iskolák környékét, hiszen nem egy gyermekbalesetet a tanítás utáni jókedvű szaladgálás okozott! Rajtunk is múlik, hogy a reggeli búcsúzás ne legyen az utolsó.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1980_36-02