1980. december
Magyar Filmhíradó51.
A Magyar Szakszervezetek XXIV. Kongresszusa 972 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
1

Adatlap

Inzertszöveg: (Készítették: Róna Péter, Farkas Kálmán, Fifilina József, Hollósy Tiborné, Kéri István, Solymosi Norbert, Szűcs Péter)
Elhangzó szöveg: Feszült nemzetközi légkörben, de mindenekelőtt hazai gondjainkra összpontosítva ült össze a Magyar Szakszervezetek XXIV. Kongresszusa. Az évutó nagy jelentőségű politikai eseménye több mint 100 rádió, tv- és hírügynökség tudósítóját vonzotta Budapestre. A kommentárok még később is vissza-visszatértek Gáspár Sándor főtitkári beszámolójára, a kongresszus hangulatára és állásfoglalására. [Gáspár Sándor szinkron]: „Hazánkban kialakult népi hatalom biztosítja, hogy a dolgozó tömegek érdekeinek védelméhez és képviseletéhez megvannak a kellő politikai feltételek. Ez segíti a szakszervezetek munkáját. És ha a szakszervezet tevékenysége mindenek ellenére mégsem kielégítő, akkor az okokat nem a politikai rendszerben, hanem a végrehajtás gyakorlatában kell keresni. Nemzetközi méretekben még ma sem csitult el, sőt mostanában felélénkült a vita arról, hogy a szakszervezet, a szocialista társadalom viszonyai között milyen szerepet játszik. Megváltozik a hatalom jellege, munkásállam jön létre, amely a dolgozók és a szakszervezeti törekvésekkel egyező célok megvalósításán munkálkodik. Minden eszköz, ami rendelkezésünkre áll, a dolgozók helyzetét javítja, életét szebbé teszi. Az olyan igények kielégítését azonban, amelyhez ma még nincs meg az anyagi vagy más lehetőség, sztrájkkal sem lehet megoldani. Sztrájkkal nem lennénk gazdagabbak, csak szegényebbek. De mit is jelentene gyakorlatilag az, hogy a szakszervezetek függetlenek legyenek. Tagadják meg talán a részvételt a döntéshozatalban, és a társadalom ügyeinek aktív intézésében, annak ellenőrzésében? Vessék el az együttműködést a szocialista állammal és a többi szocialista erővel, a legszélesebb tömegekkel? Mondjanak le arról, hogy ne csak kívülről jövő bírálattal, hanem belülről, a kormányzat pozíciójából közvetlen és gyakorlatilag szóljanak be a közösségi ügyek intézésébe, a dolgozók képviseletébe? Megítélésünk szerint a szakszervezeti mozgalom Magyarországon olyan politikai-jogi és mozgalmi lehetőségekkel rendelkezik, amelyek biztosítják, hogy eleget tudjon tenni a növekvő követelményeknek. Közös küzdelmeink, közös törekvéseink testesülnek meg mindabban, amit elértünk és amire büszkék vagyunk. Ez ad nekünk jogot arra is, hogy elégedetlenkedjünk azzal, amit még nem oldottunk meg.” 4 és félmillió szervezett dolgozó 800 képviselője a plenáris és szekció-üléseken mondta el szakmája, iparága gondjait, eredményeit az ágazati szakszervezetek megnövekedett felelősségével összefüggésben. Olvashattunk róluk az újságokban, láthattuk őket a tv adásaiban. Hangnemükre, nyíltságukra álljon itt példaként egy ifjú és egy idős szakszervezeti tisztségviselő hozzászólása. [Fiatal szakszervezeti vezető szinkron]: „Amikor olyan álláspont volt, hogy majd mi a kulisszák mögött ugye megegyezünk, a végeredmény úgyis csak a fontos. És aztán amikor egy kicsit a kulisszák mögé bepillantottam, akkor kicsit meglepődtem, hogy hát azért nem kellene mindent elfogadni feltétel nélkül. Nem kell azt mondani egy döntés előtt, hogy hát jól van bátyám úgyis te vagy a felelős, te húzod a rövidebbet, ha nem jön be. Nem. Érezze a szakszervezeti funkcionárius és az aktíva is, hogy őrajta is múlnak itt dolgok. [Idős szakszervezeti vezető szinkron]: „Legyen bizalma a szavaknak, bízunk egymásban! Ne a jelentésekben bízzunk mindig és ne jelentéseket küldözgessünk egymásnak oda-vissza. Sokkal egyszerűbb és a szakszervezeti demokrácia sokkal erőteljesebb lesz, ha odamegyünk és megnézzük, hogy jó vagy nem az a munka melyet elvégeztünk.” Négy kontinens küldöttei között ott voltak a Szakszervezeti Világszövetség küldöttei is, akik a 190 milliós tagság egyetértő hátterével nyugtázhatták mindazt, amiről a főtitkári beszámoló és a vita szólt. Kiderült e soknemzetiségű hozzászólásokból, hogy egyedül a szocialista rend képes biztosítani a teljes foglalkoztatottságot és a létbiztonságot, mert napjaink konfliktusai és gazdasági válságai, az infláció a kényszerelbocsátások és a munkanélküliség nem hagyja érintetlenül az úgynevezett jóléti társadalmakat sem. Végül is a rangos megfigyelők, jelen esetben az olasz ANSA a francia AFP és az UNITA munkatársai jó tapasztalatokat szerezve, az elégedettség hangján szólhattak kameránk előtt. [Külföldi megfigyelők szinkron]: "Én nem vagyok szakszervezeti specialista, de az a véleményem, hogy ez egy nagyon tartalmas kongresszus, mégpedig azért, mert a hozzászólók valóban őszintén, nyíltan beszéltek minden kérdésről megbízóik nevében. (…) Kissé ironikusan jegyezte meg Gáspár Sándor úr beszédében, hogy a nyugati sajtó milyen megkülönböztetett érdeklődéssel fordul a Magyar Szakszervezetek Kongresszusa felé. De úgy gondolom, hogy ez természetes dolog, hiszen a jelenlegi külpolitikai szituációban ez az első szakszervezeti kongresszus a lengyel események óta.” [Luigi Marcolungo szinkron]: „Luigi Marcolungo, az L’Unitá, az Olasz Kommunista Párt napilapjának budapesti tudósítója vagyok. Azt hiszem, hogy érdeklődéssel fogadni fogják a magyar szakszervezeti kongresszust nyugaton, és egyben ez az én benyomásom az, hogy lehet látni vagy a magyar szakszervezeti kongresszus alapján, hogy lehetséges egy szocialista országban nyíltan beszélni a problémákról és az utak kereséséről.” [Kádár János szinkron]: „Pártunk politikájában nyílt politikát folytat. A tömegekkel együtt politizál, a népet - ahogy az illik is - felnőttnek tekintjük és felnőtt emberekként beszélünk közös gondokról. Amikor az eredményekről szólunk, mindig hangsúlyozzuk, nagy utat tettünk meg, nagyra értékeljük és értékelnünk is kell az eredményeinket, de ugyanakkor nem idealizáljuk egyetlen területen sem az elért eredményeket. Nem mondjuk azt, hogy mi már megteremtettük hazánkban a világok legtökéletesebbjét, amin már nincs is mit javítani. A szocializmus ellenségei az imperialista Nyugat és annak propagandistái azok változatlanul foglalkoznak Magyarország belső viszonyaival. Tanulmányozzák, propagálják, ajánlataik volnának, hogy hogy kéne Magyarországon a különböző kérdéseket megoldani, és azért ez figyelemreméltó dolog. Hogy azt, hogy mi hogyan és miként fejlesztjük tovább a szocialista demokráciát Magyarországon minden területen, azt mi fogjuk megmondani. És hogy a magyar szakszervezetek hogyan, miképp bontakoztatják ki az üzemi demokrácia, helyi demokrácia útjait, módjait és lehetőségeit, azt a magyar szakszervezetek fogják meghatározni és kidolgozni és megoldani és nem más. Hát ezt csak úgy mellesleg megjegyzem, nehogy félreértés legyen valahol tőlünk nyugatra vagy egyebütt. És ezt az eredmények közt én nem említettem, de most utoljára megmondom, hogy ami népünk politikailag hallatlan nagyot fejlődött. És az, amiről mindig is beszéltünk, hogy a párt és a nép között - de talán lehetne mondani, hogy a szakszervezetek és a tagság közt is - az első törvény a kölcsönös bizalom legyen. És mi nyíltan beszéltünk problémákról, nehézségekről, gazdasági dolgokról, kulturális élet problémáiról, szociális problémákról, nemzetközi kérdésről reális képet igyekszünk a közvéleménynek adni és ez gyümölcsöző és nagyon jó befektetés: a bizalom és a nyílt beszéd, az őszinte beszéd. A párt ezt a gyakorlatot akarja követni és nagyon nagyra értékeli a közvélemény politikai érettségét és a felelősségét, amely minden fontos kérdésben megmutatkozott a közelmúltban és mi biztos vagyunk, hogy a jövőben is így lesz.”
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1980_51-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem