Elhangzó szöveg: Harminchatodik éve emlékezik a világ 1945. május 9-re. A napra, amikor a fasiszta zsarnokság megadta magát az igazsággal párosult erőnek. Az ismert hősök és az ismeretlen katonák mellé álljon most egy szerény kisember, aki fegyvertelenül is helytállva a háború vérzivatarában, a győzelem részese lett. [Uhl Antal]: "Uhl Antal pápai káplán, baranyaszetgyörgyi prépost plébános vagyok. Harmincnyolc éve működöm e helyen, Mohácson születtem 1902-ben, ötgyermekes, iparos családban. Tanulmányaimat Pécsett végeztem, fölszentelésem 1924-ben történt. 1932 januárjába kaptam kinevezést Franciaországba, az ottani magyar munkások mellé. Lille, Roubaix, (…) gyárvárosokban, ipartelepeken és bányavidéken működtem 30-as években. Nagy hatással volt reám főpásztorom, Liénárt bíboros, a munkásoknak a püspöke. A II. világháború Lille-ben ért engemet, amikor a németek megtámadták a franciákat, és le akarták hengerelni egész Európát. Mi magyarok természetessen izgalomban és hát eléggé rossz hangulatban, hát éltük át ezt a háborút, mert bizony éreztük a német csizmának az erejét. Az én lakásom egy szemináriumban volt, ahol sebesülteket is ápoltak a háború alatt. Május végén odahoztak egy német repülőst, akit légiharcban lelőttek, megsebesítve került hozzám, mint német hadifogoly, fölkerestem, cigarettát, csokoládéval elláttam őt, tehát, megkért engem, értesítsem a feleségét, hogy ő itt volt, él és ráírta a felesége címét a francia névjegyemnek a hátlapjára. 1941 februárjában Párizsba kerültem magyar lelkipásztornak, s ott kiváltképpen éreztem az elnyomás, a megszállásnak a nehézségeit és a barbárságait. A magyarság egy rétege, a körülbelül kétezernyi életet kitevő zsidóság hozzám jött könyörögve, segítsek rajta, mert ha valami, nem segítek rajtuk, elviszik őket különféle táborokba. Bajba levőkön segíteni akartam. Megtudtam azt, hogy aki elvesztette magyar állampolgárságát, azonnal viszi a német, megszálló hatóságok, Gestapo, és ezért szükségük volt nekik, szegényeknek magyar iratokra. Ezér’ kellett nekem Budapestre utaznom, kétszer is, és hoztam magammal titokban, elrejtve hivatalos iratokat, hogy mentesítsem a zsidóságot. De nem csak a zsidókon segítettem, én segítettem a későbbi nagykövet úron, a, a Mód Péteren, akinek azt mondtam, ne jöjjön haza Magyarországra, mert börtön vár magára. Ugyancsak segítettem Victor Vasarely-n is, azonban (…) fizetett besúgó volt, és az egyik besúgó magyar a Gestapónál engem följelentett, mint aki támogatja, illetve menti a zsidókat. 1942 október második vasárnapján megjelent irodámban a Gestapo három személlyel, Heil Hitler-rel üdvözölt, furcsának találtam, de bejelentették, hogy eljöttek házkutatást végezni. "Was für einen Zweck hat diese Untersuchung?" – kérdeztem tőlük. És azt felelték, "Sie haben mehrere Schrifte ohne Zensur mitgebracht!" [Róbert László riporter]: "Magyarul?" [Uhl Antal]: "Ön a cenzúra elkerülésével hivatalos iratokat hozott Magyarországról. Megindult a házkutatás, amely este 7 óráig tartott. Találtak még negyven iratot, amelyet magam, amelyeket magammal hoztam. Közben irattárcám is előkerült, és benne találtak egy né, egy francia névjegyet, az én névjegyemet, amelynek hátlapján német cím volt. Micsoda cím ez? - kérdezték. Hát kérem, én nem csak zsidókon segítettem, én segítettem német hadifoglyon is, Robert Schultze a neve. Erre nagyon meghökkentek. Az eljárás megindult azért ellenem, 43. január 8-án kerültem hadbíróság elé. Von Stülpnagel (…) volt a főparancsnoka, az ő aláírására volt szükség, hogy leüljem az öt hónapot, amelyre engem ítéltek január 8-án. Megjelentem a pápai kápláni díszruhámban ezen a tárgyaláson, és kijelentettem, amikor az én nevemet és nacionálémat fölolvasták, tessék belevenni, hogy engem XII. Pius pápa múlt év augusztus 13-án pápai káplánná nevezett ki. A tárgyalás után a bíró (…) magához hívatott, és azt mondta, ha én nem hangsúlyoztam volna ki azt, hogy zsidókon akar menteni, én megmentettem volna, így nem tudtam. Tessék gyorsan utánanézni, mielőbb hazamenjen! Mer’ különben le kell ülni két héten belül az öt hónapot. Megindult a tárgyalás Budapest és Berlin között az ügyember, rendkívül kellemetlenül érintette az akkori magyar kormányzatot, elhagytam Párizst, száztagú küldöttség jött a Gare du Est-re és ott himnusszal, nagyon szép beszéddel elbúcsúztattak engemet. Hazajöttem Magyarországra, azóta itt élek, boldog vagyok, hogy a II. világháború alatt segíthettem sok-sok száz emberen." A baranyaszentgyörgyi plébános nemsokára nyolcvan esztendős. Születése napján híveinek szeretete, a megmentettek hálája, a társadalom megbecsülése a köszöntő.

Kivonatos leírás: