Inzertszöveg:
Szigetszentmiklósi lakásátadás (Borsodi Ervin, Kiss I. György)
Elhangzó szöveg:
Változó panoráma, változó lakáshelyzet. Ha valaki nem az autópályát választja, ez az új kelenföldi látkép tárul szeme elé a kamaraerdői kanyarból. és a lakásépítés kiemelt feladat még a gazdaság időnkénti kényszerkanyarjai között is. Jövő tavaszi beköltözést ígér a szövetkezeti társasházak csepeli lakótelepe. És ami már múlt idő, kettős kerek számmal: elkészült OTP-közreműködéssel a százötvenezredik lakás, egyúttal a tízezredik Pest megyében. [Kovács Gyula, az OTP Pestmegyei igazgatója]: "Immár húsz éve, hogy a Pest megyei Takarékpénztár családi házakat OTP-sajátberuházásban végez. Ebbe a húsz évbe a kezdeti időszakban csak egyszintes, kisebb családi házakat építettünk, az elmúlt, negyedik ötéves tervben kezdte meg Pest megyébe is az OTP a telepszerű, többszintes lakóházaknak az építését." Bari Béla, a Csepel Autógyár esztergályosa veheti birtokba a régóta várt új lakást, a kézzelfogható jelképpel, a lakáskulccsal. Az OTP méltán tréfás-népies jelzőjéhez ezúttal igazán jó "tépé" volt, az ünnepi alkalomból berendezve adta át a lakást. [dr. Szirmai Jenő, az OTP vezérigazgatója]: "Két ötéves tervidőszak alatt, tehát negyedik és ötödik ötéves tervben több mint százhúszezer takarékpénztár-sajátberuházásba épült lakást adtunk át. Felépítettünk mintegy hetvenezer lakást, ebből több mint harmincötezer a munkáskonstrukcióba épülő lakás, tehát a munkások lakáshelyzetét javította. A takarékpénztár által felépült lakásoknak mintegy 60%-át fiatalok vásárolják, és nagyon nagy segítséget jelentett az ifjúsági betét számukra, hiszen külön kölcsönt is kaptak, ami saját erőnek számít." [dr. Villányi Miklós pénzügyminiszter helyettes]: "Talán a lakósság nem érzékeli annyira a támogatásnak azt a formáját, amit kamatkedvezményben nyújt az állam. A hosszú lejáratú, 30-35 éves hitelek 1-2%-os kamata és az OTP által fizetett betétkamatok közötti különbség egy családnak havonta, ha kétszobás lakásra számítom, körülbelül 400-450 forint kedvezményt jelent. Az, aki a munkahelyén többet és jobban dolgozik, előbb és jobb lakáshoz juthasson. Ezt segítik elő a pénzügyi támogatások." [a 150000. lakás tulajdonosa, Bari Béla]: "Hát azt hiszem, most én vagyok a legboldogabb ember a világon, mer most kaptam új lakást, berendezve. A Csepel Autógyárba dolgozunk, a feleségem is a zautógyárba dolgozik, ilyen univerzális emberek vagyunk mind a ketten
" A Bari család mindezidáig itt lakott, rendkívül nehéz, egészségtelen körülmények között. Az új lakás egész életrendjüket átalakíthatja. És ha a várakozási idő ma még hosszabb is, mint ahogyan a rászorultak, az igénylők azt szeretnék, reális remény van rá, hogy nemcsak Bariék gondja nyer megoldást. [dr. Villányi Miklós]: "Mai gazdasági feltételink mellett is a lakósság és a társadalom közös erőfeszittésével el tudjuk érni, hogy tíz éven belül minden önálló család Magyarországon önálló lakással rendelkezzék."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1981_51-01