Elhangzó szöveg: Munkás hétköznapok. Begyakorlott mozdulatok, sokat tudó gépek, gondosan kimunkált programok. S amiről olyan gyakran esik szó, hatékonyság, versenyképesség, termékszerkezet-váltás. Egy fejlődő, átalakuló ipar eredményei és gondjai, különböző feltételek és változó körülmények között is, az emberi tényező fontossága, mert a munkaerő az ember. A filmkockák egybemosódnak, pedig kettős a helyszín: a Magyar Hajó- és Darugyár, valamint a Győri Rába mutatkozik be, egymással párhuzamosan. De ezek a párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak, hanem a népgazdaság nagy erőfeszítésében, hogy belföldön és külföldön egyaránt keresett, valóban piacképes áruk sorakozzanak végtermékként. [Dr. Angyal Ádám főosztályvezető, Magyar Hajó- és Darugyár szinkron]: „– Mi is küszködünk azokkal a gazdasági problémákkal, amikkel minden hasonló vállalat, és a legnagyobb ezek közül ma a munkaerő-gond. Kevés dolgozónk van és azoknak a száma is csökken. Idén például az első hat hónapban 200 fizikai dolgozó ment el a vállalatunktól és 70 alkalmazott. Ezt már úgy merem nevezni, hogy vérveszteség, ez nagyon nagy. Ma tulajdonképpen 2000 emberrel több dolgozhatna minálunk, annyi gépünk, annyi berendezésünk van. De hát nem tudjuk megoldani.” [Horváth Mihály főosztályvezető, Rába Magyar Vagon- és Gépgyár szinkron]: „– A munkaerő-gond az mindig annyi, véleményem szerint, amennyit az ember önmagának csinál. Megpróbáljuk minden évben nagyon alaposan, részleteiben is áttekinteni a következő évi programot. Ehhez a megfelelő létszámátcsoportosításokat, létszámszükségletet kiszámoljuk és hát, úgy próbáljuk lebonyolítani az egész éves feladat végrehajtását, hogy mindig ott legyen a munkaerő, ahol éppen kell.” [Göndöcs István gépkezelő, Magyar Hajó- es Darugyár szinkron]: „– Hát, a régi munkaviszonyokhoz viszonyítva körülbelül 20-22 ember munkáját végzi ez a gép el, amely jelen pillanatban itt látunk üzemelni. A gépkezelőnek kimondottan csak a gépnek a kezelése és annak az üzemeltetése van feladatként kitűzve.” [Kalotai Artúr gépkezelő, Rába Magyar Vagon- és Gépgyár]: „– Ez a vezérlőszekrény, tulajdonképpen ez irányítja a gépnek a működését. A megmunkálási program benne van a vezérlőszekrény programtárolójában, azon kívül a gépnek a funkciói benne vannak. Kevés fizikai munka van ennél a gépnél, főleg a darab felrakása, levétele, darukezelés. – Milyen képzettsége van? – Főiskolai végzettség. Nincs kimondottan szükség rá, de nem árt, ha van. Ehhez a géphez szakmunkásbizonyítvány untig elég. Hivatalosan így mondják, hogy anyagi és szakmai megfontolások miatt jöttem erre a gépre.” [Magyar János hajókovács, Magyar Hajó- és Darugyár szinkron]: „– Ez olyan, mint a kohászat. A kohászoknál is télen-nyáron egyformán a tűz mellett vannak, itt minekünk télen ugyanúgy a szervezetnek át kell állni a hideghez, nyáron a meleghez. Nyáron van eset, amikor zárt térbe 50 fok meleg is van. Fiatalkoromba idekerültem, ez a tulajdonképpeni szakmám. És nézze, ha valaki szereti a szakmáját, akkor nem azon gondolkozik, hogy most mér van itt, vagy mér nincs itt, hanem ezt a feladatot látja el. Az utolsó hajókovács ipari tanuló körülbelül 13-14 évvel ezelőtt volt. Abból van még itt nálunk is.” [Dr. Angyal Ádám szinkron]: „– Néhány szakmába egyáltalán nem tudunk beiskolázni, például a melegüzemi szakmában. És az is gond, hogy akiket végül is kiképezünk, azokból kevés marad itt. Mert hát, tudomásul vesszük azt is, hogy mi nagyvállalat vagyunk, és a kisvállalatok is tőlünk kapják a szakembert, akiknek nincs iparitanuló-képzése. Dolgozóink elsősorban pénz-meggondolások, anyagi meggondolások miatt mennek el – látszólag. A valóságban azonban nem keresnek ők máshol se többet, csak könnyebb munkával, kevésbé balesetveszélyes munkával. Hát, tudunk arról, hogy hova mennek, elég gyakori jelenség mostanába, hogy elmennek termelőszövetkezetek melléküzemágaiba, ahol egyrészt többet tudnak nekik fizetni, nem bérből, hanem egyéb formában, másrészt esetenként külföldi munkahelyet ígérnek, és ez nagyon vonzó ma az embereknek.” [Horváth Mihály szinkron]: „– Hát, nagyon tisztességesen próbáljuk megfizetni a munkásainkat. Teljesítménybérben dolgoznak a fizikai területeken. Az elmúlt években elég tisztességes bérfejlesztést hajtottunk végre, saját erőből, folyamatosan. Ebben az évben egy 60.000 forintos bérszínvonalat tudunk biztosítani.” [Malahovszki László üzemmérnök, Magyar Hajó- és Darugyár szinkron]: „– Szovjetunióba végeztem hajóépítés, -javítás szakon, műszaki egyetemen. Saját kérésem volt lehetőleg olyan területen dolgozni, ahol közvetlenül kapcsolatba vagyok a termeléssel, dolgozókkal, illetve, hát látom, hogy milyen munkák vannak. – Anyagilag megéri? – Hát, én úgy érzem, hogy nekem megéri. Én részesülök a közvetlen termelésirányítóknak kiírt, kitűzött prémiumba, ezen kívül alapfizetés is aránylag magas. És hát, az éves premizálás, ami a terv-teljesítésnek a függvénye.” [Horváth Mihály szinkron]: „– Prémium önmagáért nincs, általába konkrét feladatok, amiért többlet-pénzt lehet és fizetünk. Hát, a másik oldal tulajdonképpen az, hogy egy nagyon korszerű gyárban dolgoznak az emberek, nagyon korszerű munkakörülmények között. És úgy érezzük, hogy a munkának a szintje, a környezet, az, hogy valahogy fölnőtt a fehér munkaruhához. Bizonyára látták az üzembe, fehér munkaruhába dolgoznak az emberek. Először nagyon furcsa volt. De most már azért elértük azt, hogy fehér marad a hét végére is az a munkaruha, amikor kicserélik. Pszichikai okai vannak elsősorban ennek a fölírásnak. Tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy az a dolgozó, aki azon a gépen dolgozik, de a társa is, az tudja, milyen érték van a kezében. Nagyon jó dolog lehet, legalábbis így gondoljuk, azt mondani, hogy hát olyan géprendszert bíztak rám, ami önmaga 10 millió forint vagy 20 millió forint.” S mivel a világpiacról élünk, ott a gép értéke forintban, rubelben és dollárban. A tábla, a maga tömörségében, minden egyes dolgozó személyes szerepére és felelősségére figyelmeztet. [Horváth Mihály szinkron]: „– Úgy érezzük, hogy a technikával egy szinten van a szociális létesítményeknek a színvonala is. Ez, értem alatta az öltözőket, mosdókat, fürdőket, éttermeket. És próbálunk tényleg egy ilyen nagyon jó környezetet biztosítani, viszont azt is tudatosítjuk, hogy azért sokat kell dolgozni és nagyon keményen kell dolgozni. Tulajdonképpen az embereknek is fölnőtt az igénye ahhoz a szinthez, amit biztosítani tudtunk.” [Kovács László villanyszerelő, Rába Magyar Vagon- és Gépgyár szinkron]: „- ’72-be költöztem ide, mikor elkészültek ezek a vagongyári lakások. Ezeket a lakásokat hát, egyrészt vezetők, másrészt pedig fizikai munkások kapták. Első időben azért kaptuk a lakást, mert igen sokat bejártunk a gyárba, ügyeletet tartottunk, de mostanába ez egyre ritkább. A gyárnak a huszonnyolcezres csarnokába dolgozom a hátsó hídba, a futóműbe, karbantartó villanyszerelő vagyok. Szeretem a gyárat, sokat köszönhetek neki és jól érzem magam ebbe a közösségbe.” [Szinkron]: „Sajnos ez így van, hogy ha új fölvételező jön, kintről az utcáról jön, megkapja a 25-26 forintot. No, most énnekem már jövőre 35 évem letelik itt és 22 forint és 90 fillérem van. Úgyhogy ezt a kettőt arányítsuk valahogyan, nemigen klappol a dolog. A törzsgárdatagok nincsenek annyira megbecsülve, mint akiket újonnan vesznek föl a gyárba. Hát, hova menjek, ugye most már, hogy egy év van hátra a nyugdíjhoz, aztán befejezzük.” [szinkron]: „Nincs kedvem tanulni. Jártam két évet suliba, aztán otthagytam. Hát, villanyszerelőnek tanultam, és azt szerettem volna folytatni, de ott nem kapnák többet.” [Szinkron]: „Ma már nem nagyon lehet beszélni munkásdinasztiáról, de azok, akik még itt vannak, azok még abbul az időbül valók. Úgy neveztük akkor, hogy a hajókovács, hajóépítő családja, a nagy családja. Ehhez a családhoz a kisunokák ezek nem akarnak fölnőni, nehezen nőnek föl.”

Kivonatos leírás: