Elhangzó szöveg: Az új lakótelepek és a patinás épületek, a magyar nehézipar fellegvárai. az Egyetemváros, az Avas kisvendéglői, és a Széchenyi út randevúzói egyaránt részei a látképnek. Miskolc minden év tavaszán néhány napra filmfővárossá is válik. Páros években a televízió, páratlan években a filmszakma vonultatja fel különböző műfajú filmjeit. Idén volt a 23. szemle. A zsűri a politikai és kulturális közélet jelentős személyiségeiből tevődött össze és ott volt a legilletékesebb bíráló a közönség is. Következik egy hiteles vélemény attól, akinek útja a híradótól vezetett az Oscar-díjig. [Szabó István rendező, szinkron]: „A rövidfilm számomra nagyon kedve műfaj, a vers lehetőségéhez hasonlítanám, érzelmek, hangulatok kifejezésére alkalmas, ugyanúgy, mint az irodalom, a zene és a képzőművészet kisebb formátumú alkotásai. Bizonyos témák kifejezetten rövidfilmre valók. Kár, hogy a mozik az utóbbi időben nem játszanak 5-10-15 perces rövidfilmeket, sajnos – valószínűleg a televízió jóvoltából – egy rövidfilm ma már 50-55 perces, két reklámműsor, vagy két hírösszefoglaló között. Ez nagyon nagy hiba, hiszen kísérletezési lehetőség, forma, stílus, vagy mondandó kifejezésének kiformálására a legjobb a rövidfilm, nem véletlen, hogy többen két játékfilm között rövidfilmmel próbálkoznak. A játék örömét jelenti a rövidfilm és ha nincs pénz, a filmkészítés lehetőségét is, hadd idézzem Radnóti Miklós egy versét: - „barátaim, ha rövid a papír az ember akkor apró verset ír, higgyétek el a rövid is elég!” [Berecz János a Népszabadság főszerkesztője, a zsűri elnöke szinkron]: „Az itt bemutatott rövidfilmeknek az az óriási értéke, hogy rövid időben, sűrítve mutat egy-egy jelenséget, egy-egy társadalmi problémát, vagy megpróbál egy nagyon fontos kérdésre válaszolni. Azt tapasztalom, hogy a közönség is azokra reagál a legjobban, legegyetértőbben, amelyek röviden, élesen teszik fel a kérdést, válaszolnak is rá és kiutat is próbálnak mutatni.” [Magyar József rendező, szinkron]: „A dokumentumfilm rendezők most már nem elégesznek meg azzal, hogy egy kiválasztott kisebb elit részére készítsék a filmjeiket, hanem megpróbálják minél szélesebb körben. Közölhetően, érdekesen és nagyon, nagyon a témára koncentrálva fogalmazni. Nagyon sokan azt mondják, hogy azoknak kell csinálni a filmet, ahol értik és ahol a leghatékonyabb, de én azt hiszem ez nem túlzottan demokratikus álláspont, tudniillik szerencsére egyre több ember van, aki megérti, és egyre több ember van, akihez beszélni kell, sőt az ideális az, amikor mindenkihez lehetne beszélni.” [Szobolits Béla rendező, szinkron]: „A film az mozgást mozgással ábrázol és a mozgásnak kiváltó oka, az mindig egy ellentmondás. Na most, ha ezt az ellentmondást akarom én ábrázolni, akkor kell a pozitív és a negatív oldalt egyaránt bemutatni. Ezt a negatívumot nagyon nehezen nyelik le az emberek.” [Részlet a Macskaköröm c. filmből, rendező: Szobolits Béla]: „- Ők hárman, akik bomlasszák az egyesületnek az egész légkörét és az egész munkáját. Na… - Visszautasítom, hogy hülyének nevezzen, nagyobb hülyét nem láttam, mint Ön. - Elnézést, én magam is bizony tróger vagyok. - A macskám a kórházban feküdt és infúziót kapott a maga macskája miatt és akkor…” [Szobolits Béla rendező, szinkron]: „Hát, ha másról van szó, akkor a közönség az igaz képet várná, ha saját magáról van szó, akkor inkább egy ilyen lakkozott képet várnak. Két perem volt a film kapcsán, a bíróság is egyébként úgy látta, hogy mi korrektek voltunk, és hát végül is ez aztán úgy lecsillapította a kedélyeket.” [Takács Gábor rendező, szinkron]: „Nicolas Schöfferről, azaz Schöffer Miklós kalocsai születésű szobrászról 8 éve tervezek filmet készíteni, célom az volt, hogy bemutassak egy olyan művészt, aki a harmincas évek óta él külföldön és munkássága, az egész világra hat. A Népszerű-Tudományos Stúdióban készült, de dokumentumfilm elemeket, tudományos gondolatokat is tartalmaz és ugyanakkor Nicolas Schöfferről személyes portrét is ad. Meg van az esélye egy ilyen filmnek, hogy növelje a művész népszerűségét, de hát egy fontos feltétele van, ez pedig a forgalmazás.” Bemutatásra kerültek hosszabb időtartalmú alkotások is, amelyek a múlt történelmi tanulságait idézték, vagy a jelen társadalmi kérdéseire kerestek választ. Közülük az egyik szociológiai pontossággal elemezte az ifjúsági közösségek helyzetét. [Buglya Sándor rendező, szinkron]: „Amikor egy filmet csinálok és egy közösséggel elkezdek foglalkozni, akkor előre végül is nem tudom, hogy ez végül az egész társadalomra modell értékű lesz-e, maga az analízis, a filmkészítés folyamata vezet el oda, hogy kiderül egy közösségről vagy egy helyzetről, hogy ez modell értékű. Amit kihozok a filmből az az én véleményem, tehát azt is vállalom, hogy végül is ez egy szubjektív vélemény ez nem az úgynevezett objektív igazság, és ekkor, ha éppen modell értékű, akkor nagyon örülök neki.” [Részlet a filmből szinkron]: „- És ti az elítéléseteknek hogyan adtok hangot? - Hát szóban, esetleg. Szavakkal! - Szerintem most még mindenki lázad valami ellen, aztán kikerül a klubból családot alapít, aztán megkezdi a felnőtt életet.” A jelen kor, a ma ábrázolása mindig különleges felelősséget kíván. Hogyan szembesüljön a kamera a bonyolult, sokrétű valósággal? [Fehéri Tamás rendező, szinkron]: „Jó pár éven keresztül, a felszabadulást követő évtizedben mi is inkább azt vettük filmre, amit szerettünk volna látni, és sok olyan dolog mellett elmentünk, ami pedig a kor hiteles bemutatásához hozzátartozna. És ha ma azt a kort a maga igazságában szeretnénk bemutatni bizony zavarba jönnénk. Így úgy gondolom egyik nagy feladatunk az, hogy mit lehet ebből pótolnunk, talán az utolsó percekben járunk mikor még azok az emberek, akik még akkor éltek, azok az emberek, akik az akkori történelmet formálták még itt vannak köztünk és az ő segítségükkel fel tudunk idézni egy csomó olyan momentumot, amely ismeretlen és amely segítene a ma fiatalságának azt a kort a maga valóságában megismerni. Én a magam munkáiban igyekszem ezt a célt is követni, és ezt rávetíteni egy kicsit a mára is. Azt hiszem a mítoszok helyett többet érünk, ha inkább a kételkedést terjesztjük olyan értelemben, hogy mindenki előbb győződjön meg arról, hogy igazunk van, és csak azután értsen velünk egyet.” [Lakatos Iván rendező, szinkron]: „Nem hiszem, hogy a rövid film terén válságról beszélhetünk, az elfordul, hogy vannak rossz filmek, azt kevesebben nézik meg, a jó filmeket azt hiszem megnézik. Főleg azért, mert az emberekben van igény arra, hogy tudást szerezzenek, van igény arra, hogy a világban tájékozódjanak, és erre a most egyre inkább közművelődési filmeknek nevezett rövidfilmek nagyon alkalmasak. Nekünk persze, akik csináljuk ezeket a filmeket arra kell törekednünk, hogy kitaláljunk valamit, amivel a közönséget oda szögezzük a vászon elé, és végig nézi ezeket a filmeket és úgy fogja fel az értelmüket, ahogy azt mi szeretnénk.” És mit szeretnének az alkotók? A maguk egyéni eszköztárát és sajátos filmformanyelvüket felhasználva tükrözni, visszaadni életünk sokszínűségét. A Balázs Béla Stúdió kísérletező, fiatal alkotói épp úgy megtalálhatják helyüket ebben az együttesben, mint a híradó és dokumentumfilmek, a népszerű-tudományos témák, a katonai, sport és animációs filmek kedvelői. Az ifjú nemzedék, amely a száraznak tűnő statisztikák szerint a legnagyobb arányban foglal helyet a filmszínházak széksoraiban természetesen szívesen látja saját életének villanásait a vásznon. Képzőművészet a filmművészetben. A filmalkotók fantáziájának nehéz lenne határokat szabni. Éppen ez a témagazdagság, mindennapjaink sokfajta körül járása, a múlt és a jelen különböző szeleteinek adja meg a választ a műfaj helyére és szerepére vonatkozó kérdésekre. Eltartók és eltartottak fokozott érzékenységű hazai viszonylata ugyanúgy filmre kívánkozhat, mint a kitekintés a világra. Mind erről és főként a forgalmazásról nagy érdeklődéssel és kedvvel 3 napon át folyt a vita a Miskolc-Diósgyőri Művelődési házban. Mozgalmas napok után búcsúzott Miskolc, elismerésekkel, díjakkal. Útravalóval, aminek hasznát a jövő alkotások láttán a néző ítélheti meg, remélhetőleg az ország összes mozijában és a képernyőn is.

Kivonatos leírás: