Elhangzó szöveg: [Részlet a Szent Péter esernyője című filmből szinkron]: "- Különféle használati tárgyak. Kikiáltási ár: 1 forint!" Régi történet, régi filmkockákon, aminek ékes bizonyitéka, hogy a kikiáltási ár egy forint. [Szinkron]: "- Mondtam, 1 forint." Igaz, a Szent Péter esernyőjében még a múlt század forintja járta. [Szinkron]: "- Árverés befejeződött!" Tavaszi pillanatképek az alku örök hangzavarával és szófoszlányaival. Helyszín a használtcikk piac, amit a fogalomtartó pesti népnyelv változatlanul Ecseriként emleget. Tömérdek kacat, lim-lom, ócskaság, de felbukkanhatnak valódi értékek is. A művelődési miniszter két esztendővel ezelőtt döntést hozott, hogy tilos kivinni az országból akár vásárlás útján is, minden olyan műtárgyat, ami a szakértői megítélés álapján képzőművészeti, iparművészeti vagy kimagasló népművészeti értéket képvisel, s ötvenévesnél régebbi keletű. Számos esetben azonban fél évszázadosnál fiatalabb műtárgyakra is vonatkozhat e tilalom. A rendelkezés elengedhetetlenül szükséges volt, mert nem is olyan régen még teherautók és kamionok vitték külföldre a gazdag rakományt és ez a nemzeti vagyont, apasztotta, mindannyiunkat szegényebbé tehetett. A piacok és a magán régiségkereskedések mellett a Bizományi Áruház Vállalat, a BÁV, ad keretet a szabályozott műkincs adás-vételnek. Viszonylag alacsony, tizenkét százalékos átlag haszonkulcsa kötöttséget jelent és korlátokat szab. A forgalom azonban nem esett vissza. Az örvendetesen növekvő igény mellett adott egy bizonyos vásárlóerő is, ez a szaknyelven szólva: fizetőképes kereslet biztosított máris népszerűséget a budapesti Belváros Vénusz üzletcsoportjának. [Turcsák Tiborné boltigazgató, riporter szinkron]: "- Tíz évvel ezelőtt kezdett fellendülni a kereslet a műtárgyak iránt. Akkor a felajánlás is sokkal nagyobb volt és azok a tárgyak, amiket akkor ajánlottak föl, azok színvonalukban és mennyiségileg is sokkal jobbak voltak, mint a mai áruösszetételünk. Voltak olyan nagy értékű műtárgyak, amik már abba az időbe gazdát cseréltek. Azóta a felajánlás az sajnos alacsonyabb lett és így a kereslethez már nem tudunk annyira igazodni, tehát kevesebb tárgyat tudunk biztosítani a kereslet kielégítésére. Az oka talán annyi lehet, hogy most már akik újból birtokába jutottak ezeknek a tárgyaknak, azok nem akarnak megszabadulni tőle és egy ideig kevesebb felajánlásra számíthatunk. - Ön szereti a régiségeket, régi bútorokat és gyűjti is esetleg? - Gyűjtésre még nem adtam a fejemet, de hát ennek több összetevője van. - És ha lenne rá lehetőség, akkor mit gyűjtene? - Természetesen csak ezeket, mer ezek legalább szépek is." A bécsi aukciók katalógusában hosszú időn át vissza-visszatérő volt a bejegyzés: származási helye Budapest. A szervezett műkincs-kereskedelem arról is gondoskodik, hogy az értékek ne kerüljenek a határokon túlra. Nemzeti vagyonunk óvása kötelességünkké tette, hogy figyelemmel kísérjük a nemzedékek áldozatkészségével kialakított családi és magángyűjtemények sorsát. Dr. Weiss István gyermekgyógyász főorvost hivatása és szenvedélye gyakorlása közben örökítette meg a két évtizeddel ezelőtti filmhíradó. Otthona egyike volt a nevezetes lakásmúzeumoknak. Paál László, Tornyai János, Gulácsy Lajos festményei, Ferenczy Béni alkotásai, a tizennyolcadik századból származó elefántcsont faragványok, porcelán figurák alkották gyűjteményét - teljes bemutatásra aligha vállalkozhatnánk. A műpártoló főorvos azóta már örökre eltávozott körünkből, de gyűjteményének sorsa megnyugtatóan rendeződött. A műkincsek ma már nem egy helyen találhatók, többfelé osztódtak, de a védett tárgyak pontos nyilvántartásban vannak, a múzeumok, a szakértők változatlanul egységként kezelik az alapitó nevével fémjelzett hagyatékot. Egyéni és közösségi érdek így illeszkedik harmonikusan egymásba. A málladozó épületek nem éppen szívderítő, szanálás előtti tájképet tükröznek. Hajdanvolt házaink végórájukat élik, de a legifjabbak kincskereső felfedezőútjain sokszor bukkannak igazi értékekre. Érdekes játék, izgalmas kaland és gyakran rendkívül hasznos leletek. [Dr. Luczai Zoltán BÁV vezérigazgató szinkron]: "Minden országban és az egész világon a műtárgyak iránt nagy a kereslet és így kell védenünk nem csak kincseinket, attól, hogy ne vándoroljanak a szükségesnél nagyobb mértékben ki az országból. Vállalatunk használtcikkek felvásárlásával és értékesítésével foglalkozik. Részét képezi a képárverezés. Úgy érezzük, hogy fontos kultúrpolitikai feladatot is látunk el ezzel. Egyrészt módot, lehetőséget teremtünk arra, hogy a nagyközönség olyan festményeket és olyan műtárgyakat tekinthessen meg, ami talán egy emberöltő alatt nem kerülhet a széles közönség elé, de nagyon fontosnak tartjuk az értékmentő tevékenységet. Ilyen alkalmakkor is nem ismert nemzeti értékek kerülnek napvilágra és ezeket az aukció során, a múzeum közreműködésével, értékeljük, becsüljük és ilyen alkalommal gyakran sor kerül arra, hogy elveszettnek hitt képek ismét katalógusokba kerülnek vagy védetté nyilvánítja ezeket a múzeum." Vajon bujkálnak-e meg kincsek padlásokon vagy ládafiákban? [Konrád Miklós főosztályvezető szinkron]: "Tulajdonképpen, ahogy fogynak a klasszikus értelemben vett műtárgyak, úgy kerülnek mindig elő újabb és újabb, újabban már műtárgynak minősülő cikkek. Például napjainkban nagy érdeklődés mutatkozik a műszaki régiségek, ezen belül a régi gramafonok, fotócikkek, albumok fényképek iránt. Ez is tulajdonképpen egy kicsit divatirányzat. Azok a legszimpatikusabbak, akik avval, hogy ezeket a régiségeket gyűjtik, evvel a nemzeti értéket, a nemzeti vagyont megőrzik az utókor számára. Legyenek ténylegesen gyűjtők, akik kitartóan keresnek, kutatnak ilyen műtárgyak iránt vagy azok, akik tisztán a saját szórakozásukra, hogy úgy mondjam gyűjtik és tárolják ezeket a régiségeket." Megőrzendő tárgy és hasznos gyűjtési hobby lett mára a talán ismeretlen dédanyák fényképalbuma és a kiszuperált, ám a hifitornyok korszakában is győztesen visszatérő zenegép. Jelenünk múltunkra támaszkodik, múltunk tárgyai helyet kérnek a jelenben. Így vall erről az a jólismert kortársunk, aki maga is múzeum alapitó, s egyben jövendő színházi építő: Gobbi Hilda [szinkron]: "Én hiszek a tárgyakban, én hiszek abban, hogy a tárgyak túlélnek minket, méghozzá a javából. Hát nézzen meg egy-egy ásatást! A csont ott van, az ember maradványa, de szinte semmit nem jelképez. De az a köcsög, az a balta, az a szerszám, az az ékszer ez korok, évezredek kultúráját tükrözi vissza s megmarad, hacsak az emberi vandalizmus, ami igyekszik ezt tönkre tenni, de még akkor is marad valami ebből, ami tovább fejleszti az életet. És ezért gyönyörű az ilyen hely, mint ez a Bizományi Áruház régiségtárai, ahol tényleg kikaparják, megőrzik ezeket a tárgyakat. És most különösen kedves nekem mindez, miután a vezérigazgató megkeresett azzal, hogy a Nemzeti Színház javára szeretnének ők is valamit tenni és nem is utolsó sorban tesznek is. Ugyanis régen a színészetben leengedték a zsinórpadról Blaha Lujzának, hogy ezeknek egy sonkát vagy valami ajándékot. Most úgy érzem, hogy ezek a tárgyak, ezek a megőrzött és fölajánlott tárgyak nemzet színházának javára már nem az egyént, hanem a kollektívizmust szolgálják és ez valami olyan gyönyörűségesen szép, hogy a Bizományi Áruház ezt magáévá tette, árverést óhajt belőle csinálni. Elfogadja mindazokat a tárgyakat, egy-egy széket, ernyőt, vázát, bármit. Egy kincset, egy kis megőrzött kincset, amit felajánl tulajdonosa a nemzet színházának a javára."

Kivonatos leírás: