Elhangzó szöveg: [Baróti Géza újságíró, szinkron]: "Ötven éve élek Budapesten. Ez az ötven év hosszú házasság, amelyből sosem fogyott ki a szeretet, sőt a szerelem. Szeretem ezt a várost, meg kell mondanom, ami nem csoda, mert Budapest a világ egyik legszebb és legérdekesebb városa. Amikor ide költöztem, akkor még sértetlen volt. Azután jött a háború, jött az ostrom, a város nagyjából elpusztult. Szerencsés embernek mondhatom magam. Megéltem a feltámadást, az újjáépülést és azt, hogy kibontakozott a mai Budapest. Ezt a kettőt ma nagyon nehéz összehasonlítani. A régi Budapestből kevés maradt meg, az új Budapestnek a nyomait pedig sehogy sem lehet megtalálni a világon, csak itt a Duna két oldalán. Ezek mellett a hidak mellett, amelyeket felrobbantottak, aztán újjáépítettek és ezek mellett a látképek mellett, amelyeket mindnyájan őrzünk, akik ebben a korban vagyunk, akik megéltük a régi Budapestet és megéltük az újat. Nagy regény kerekedne abból, ha megpróbálnám megírni, hogy mi történt velem és a várossal ötven év alatt. Szinte nem akarom elhinni, hogy ezt éltük át, ezen mentünk keresztül és ebből a romtengerből alakult ki a mai Budapest. A felszabadulást Budán éltem meg a Vérmező partján, a Vár alatt. Onnan jöttem föl a pincéből, egy kicsit szürke, mégis verőfényesnek tűnő februári napon, amikor az egész Budapest felszabadult. Feljöttünk kormosan, piszkosan, rongyokba öltözve, éhesen, soványan és mindjárt egy olyan találkozásom történt, ami meghatározta jóformán az egész Budapestet, Budapestnek a szellemét, a lényegét, a humorát. Két ember jött arra, hasonlóképpen rongyosak voltak, toprongyosak, piszkosak és egy kis kocsit húztak. Amint elhaladtak volna előttem, megálltak a kiskocsival. Az egyik nagyon sovány ember valahogy a rongyai közül kihalászott egy monoklit, a szemébe csippentette és azt mondta: Mondja, kérem, nem tudja, mit játszanak ma este a Fővárosi Operettszínházban? Akkor ismertem meg. Latabár Kálmán volt és a bátyja Latabár Árpád, akik akkor jöttek elő valahonnan a bujdosásból. Fel a szabad Budapestre. A romokat nem érdemes felsorolni. Már nincsenek. Helyettük egy másik város van, amely sokban hasonlít, és sokban nem hasonlít a régi Budapestre. Az a régi Budapest, amelyet mi romantikus fiatal fejjel szerettünk, más volt, ódonabb volt talán, néha hangulatosabb volt, mint a mai. A mai viszont sokkal közelebb áll a világváros eszményéhez, amikor a romokból újjáépült valami, először csak ideiglenesen, vergődve, nehézkesen. Most tanulom Budapestet. Ha van egy kis időm, most már van, mert nyugdíjas vagyok, sokat sétálok ebben a városban és most fedezek fel sok mindent, amit azelőtt láttam és most újra látom. Ha a Halászbástyáról lekönyökölve lenézünk erre a városra, akkor egy olyan látvány tárul elénk, amelyről nagyon nehéz meghatottság nélkül beszélni. Amikor már állnak a Duna-parti szállodák, mert én arra is emlékszem, amikor a budapesti Szállodasorok kiégtek, elpusztultak és egy szörnyű sebhely húzódott végig a régi Dunakorzó helyén. A Várnak van valami olyan különös hangulata, amit minden ember, aki idejön és fölmegy a Várba, az magával viszi. A történelem ott megérinti az embert valósággal. Nagy gondolat volt az, néhai főszerkesztőnktől, Mihályffi Ernőtől, hogy a királyi várból kulturális centrum legyen. Ma galériák, könyvtárak olyan kiállítótermek sokasága helyezkedik el a budai várban, most tényleg a nép kultúráját szolgálja az egész. Ha körül sétálnánk ebben a városban, sok mindent látnánk, ami régen volt, és ami most újonnan született. Budapest látképéhez úgy hozzátartoznak a hidak, hogy le sem lehetne őket választani. Sajnos egyszer sikerült. A történelemnek egy néhány, szörnyű napján, 1945 januárjában a hidakat sorban felrobbantották, elpusztultak és a két városrészt elvágták egymástól. Ma büszkén nézzük, büszkén mutogatjuk az Erzsébet hidat, az újat, amely teljesen újjászületett. A Lánchíd megmaradt annak, aminek Széchenyi megálmodta. A Margit híd kellemes tört íve egy francia társaságnak a munkáját dicséri. Most az Árpád híd is újjá született. Széles lett és vele együtt újjászületett Budának a legrégibb kerülete, Óbuda. Egyik legszebben megőrzött rezervátuma ez Budapestnek és evvel a hatalmas aluljárórendszerrel, amelyet kialakítottak, a Római fürdővel olyan feltárást, amire a világon nagyon kevés példa van. S azután a városrészek is különösen megújultak. Újjászületett a Belváros, ez a belváros, amelyik körülvesz bennünket, ami szintén nagyrészt romokban hevert. De a Belvárosban is születtek újdonságok. Új létesítmények, új nézőpontok, új szellem, új vállalkozások, szóval a legpezsgőbb, a legizgalmasabb átalakulás tulajdonképpen itt ment végbe. A Belváros szinte átmenet nélkül, évszázadról évszázadra megy át a belső külvárosokba, azután tágul a kör, lélegzethez jut a város és úgy kapcsolódnak hozzá az új lakótelepek. Valamikor itt is kis házak voltak. A kicsiny, földszintes falvakat, amik ezeket a városrészeket alkották, elsöpörte az idő, és helyettük egy hatalmas betongyűrű veszi körül Budapestet. Ezek a házsorok, ezek a lakónegyedek nem jöttek létre olyan könnyen. Rengeteg pénz, rengeteg gondoskodás, rengeteg aggódás övezte őket, amíg megszülettek és még mindig nincs elég lakás. Nekünk még kell építenünk, még kell lakást építenünk, kell kulturális intézményeket építenünk és az életünket kell építenünk! Ami nagyon fontos, azért vagyunk mindnyájan és azért élünk itt Budapesten, hogy a város elégedett, szép város legyen. Olyan amilyennek álmodtunk róla ifjú korunkban. Régen nagy újságírók furcsa városnak nevezték Budapestet, amelynek külön élete van, külön humora van és külön egyénisége. Ez a város kíváncsi, ez a város tettre kész. A városhoz persze hozzá tartoznak a lakói. Nagyon is hozzá tartoznak Budapesthez a pesti emberek. Ezek a pesti emberek furcsa emberek, érdekes emberek, ezek az emberek izgatottak, érdeklődők, kíváncsiak, nagyon sokféle vonásuk van és mégis mindig mindenkor egymáshoz hasonlítanak, mert az az érzésünk, és az az érzésük nekik is, hogy itt minden ember valamiképpen rokon. Vannak nagyhírű tudósok, művészek és vannak egyszerű közrendű polgárok, ez természetes. Minden városban így van. De az a közvetlenség, ami nálunk uralkodik, az nemigen található meg másutt. A külföldiek, akik Budapesten járnak, majdnem kivétel nélkül elmondják azt, hogy a budapesti ember közvetlensége, segítőkészsége, kedélye egészen egyedülálló. Ez a város ezért otthonos, a lakóik teszik azzá, és nemcsak a technikai feltételek fiatalodtak meg, hanem az egész város. Most a fiatalok városa vagyunk Budapesten. Rengeteg a fiatalember, és meglehetősen éreztetik is azt, hogy ez az ő városuk. És ez így van jól!"

Kivonatos leírás: