Elhangzó szöveg: Műemlékvédelem a hétköznapokon. Mindennapos találkozás történelmünk és művészethistóriánk értékes, tárgyi emlékeivel, amelyek szervesen illeszkednek a mai városképbe. Nemcsak arra szolgálnak, hogy tisztelegjünk az elődök előtt, hanem mind gyakrabban élünk, dolgozunk, tanulunk, művelődünk, külhoni vendégeket fogadunk a patinás falak között. Minden ország ápolja és óvja saját örökségét, hogy tovább adhassa azt a jövő nemzedékeinek is. Ma már természetes követelmény, hogy miközben új épül, fennmaradjon az arra érdemes régi is. A lakóépület, a múzeum vagy akár a közlekedési csomópont korok és kultúrák folyamatosságát fejezhesse ki. [Dr. Bercsényi Dezső művészettörténész, szinkron]: "A magyar műemlékvédelmet széleskörű tömegigény, de három kitűnő tudós hozta létre. Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold, Rómer Flóris, ez az utóbbi a szabadságharcnak is egy résztvevője volt. Voltak azok a lelkes kis tudós emberek, akik megindították a műemlékek számbavételét és helyreállításának gondolatát, véghezvitelét Magyarországon. Műemlékvédelemnek meglehetős nagy múltja van. Több mint száz esztendő. Kezdetben a régi dicsőséget keresték és úgy akarták helyreállítani azokat az épületeket, mint ahogy azt elképzelték, hogy egykor lehettek. Így példának okáért Visegrádból, főképp a Salamon-toronyból valami lovagvárat akartak átépíteni. Budán a Mátyás-templomot úgy megszépítették, hogy nem is emlékeztetett egykori valójára. Pécsett egy tündéri toszkán-neoromán stílusú épületet emeltek a régi helyett. Ez a tendencia azonban, amit stílszerű restaurálásnak nevezünk, uralkodott ugyan a századfordulóig, azonban elsősorban a bécsi történeti iskolának a hatására Magyarországon is jelentkeztek korszerű törekvések. Möller István, példának okáért a zsámbéki romot úgy restaurálta, hogy megóvta romállapotában. A múltat megszépítő műemlék helyreállítások tulajdonképpen 1934-ben, a Műemléki Bizottságnak a reformjával szűntek meg. Akkori elnöke, Gerevich Tibor átvette a legkorszerűbb olasz helyreállítási módszereket és ehhez föltárult Esztergomban az Árpádok királyi palotája, melynek helyreállításánál ezt az elvet szigorúan keresztülvitték. Az Elnöki Tanács már 49-ben törvényerejű rendeletet hozott egy korszerű műemlékvédelem megvalósítása érdekében, ez a munka azonban valójában csak 1957 után indulhatott meg abban az ütemben és mértékben, ahogy ma is látjuk. Megkezdődtek a várak helyreállítása. Itt két csoportot kell megkülönböztetni! Vannak olyan várak, mint Kőszeg, Sárospatak, Sárvár, amelyeket helyre lehet azért valami mai cél számára állítani. A többieket pedig romként konzerváljuk. A kastélyok helyzete volt a legsúlyosabb a háború után. Csak akkor tudjuk őket helyreállítva megőrizni, ha mai életünkbe illő funkciót találunk számukra. Ez annyit jelent, hogy múzeumok, kórházak, üdülők, szanatóriumok, egyes helyeken még iskolák is helyezkedtek el benne. Ez a folyamat még ma is tart és ezért kellett most is kormányzatunknak igen jelentős támogatással biztosítani az úgynevezett kastély-programot. Az egyházi épületek közül elsősorban azoknak a helyreállítását végezték el, amelyeknek nem volt tulajdonosa. A ma is funkcionáló templomok közül a nagyméretűek és az egész kicsinyek, főként azok a falusi templomok, amelyeknek az egyházközség ezeket a költségeket nem tudta viselni. Ezeknek a helyreállítása során egy egészen új világ tárult elénk. Azt szoktuk mondani, hogy a magyar művészettörténetet a leletek alapján újjá lehet, sőt újjá kell írni, mert nemcsak az épületek mutatják meg eredeti szépségüket, hanem freskók kerültek elő, szobrok, erkélyek, olyan dolgok, amelyeknek létezésére egyszerűen nem is álmodhattunk. A műemlékvédelem úgy is mondhatnám térben és időben kiterjedőben van. Nekünk az az álláspontunk, hogy a műemlékké válás tulajdonképpen állandóan tart és nem lehet korhatárhoz kötni. Mi már a kezdet kezdetén igyekeztünk, például ipari emlékek védelmére, és ami a legfontosabb, a népi műemlékekre, a falusi parasztházakra és azokra az épületekre, amiket a parasztok saját használatukra építettek." Hasznos igény, egyéni és közérdeket szolgáló gyakorlat, amikor eredeti formában állítják helyre, újítják fel az elhagyott vagy romos falusi parasztportákat. Kisebb üdülő, műterem, családi pihenő válhat belőlük és ez a magánerős műemlékvédelem minden arra járó gyönyörködtetésére szolgálhat. A népművészeti és nemzetiségi kultúrát bemutató tájházak ugyancsak gazdagítják az új faluképet. Ez már a főváros. Kós Károly, Lechner Ödön, Lajta Béla és mások alkotásai a századforduló, a gyökeresen megújuló magyar városok időszakából, újabb keletű műemlékeink közé sorolódnak. A régi stílusokat felhasználó historizmus, az új utakat kereső szecesszió letéteményesei mellett sok olyan jellegzetes épület is immár lassan műemlékké válik, amely a húszas-harmincas esztendőkben keletkezett. A budapesti Iparművészeti Múzeum jó példája annak, amikor egy műemlék épület harmonikusan illeszkedik a környezetbe s meg van a maga fontos és egyedülálló funkciója. Nem valamiféle különleges áhítatra késztet, hanem természetszerűleg adja tovább a szépet, fejleszti az ízlést. [Dr. Bercsényi Dezső művészettörténész, szinkron]: "A korszerű műemlékvédelemnek egyik legnehezebb feladata, hogy nemcsak egyes objektumokat véd meg, hanem egész városrészeket. Így Magyarországon 21 város illetve faluközpont áll védelem alatt. Ezek nem rezervátumok, hanem a városnak szerves részei, ahol mai élet folyik." A Hild-díjas Sopron, a kül és belföldi turizmus kedvelt célpontja, a korszerű követelményeknek megfelelő műemlékvédelem létjogosultságát is igazolja. Aki az utcákon jár, a történelmi múltat idézheti, de a régi épület lakója nem merevedik múzeumi kellékké, élvezheti kényelmes otthonát. [Dr. Bercsényi Dezső művészettörténész, szinkron]: "Jelenleg a korszerű műemléki törvény segítségével ma már több mint kilencezer objektumot, épületet, szobrot stb. védünk. Ez azt jelenti, hogy a jelen történelme a múltra alapszik, a múlton épül, idáig ereszti gyökereit és ebből sarjad az új."

Kivonatos leírás: