Elhangzó szöveg: Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, már az ókor bölcs is tudta ezt. Múlik az idő, változnak a körülmények és változnak az emberek. Gyarapodnak az ősz hajszálak és az esztendők, a tevékeny munkásévek után megpihen az idős nemzedék. Hazánkban örvendetesen kitolódott az átlagéletkor, ma mintegy kétmilliónyian vannak nyugállományban: minden ötödik honfitársunk nyugdíjas. A pihenésnek azonban nem kell tétlenséget, valamiféle beszűkült egyhangúságot jelentenie. A mindennapos tennivalókhoz természetesen hozzátartozik a bevásárlás is. A piacon nagyobb a választék, itt kicsit barátságosabbak az árak is, több a látni és közölnivaló. De sok más mód is kínálkozik arra, hogy életet adjon az éveknek. Az igazi éltető tevékenység leginkább az, ami az elmúlt munkás éveknek tapasztalataira alapoz és régen dédelgetett vágyakat bontakoztat ki. Három - igaz nem mindennapi - példánk azt mutatja: így is lehet. Cinkotán, ahol sok idős ember él a kis, kertes családi házakban, szívesen várják a postást, különösen a nyugdíjfizetés napjaiban. Pohl Ferencnél, a Műszerész utcában gyakori vendég: a világ minden tájáról érkező borítékok kedves leveleket, névaláírással hitelesített fényképeket hoznak. A postabontás mindig izgalmas pillanatokat jelent, mert ilyenkor újabb ritkaságokkal gyarapodhat az egyedülálló gyűjtemény. [Pohl Ferenc szinkron]: "17 évig tengerész voltam egy 52 ezer tonnás teherhajón első kormányos. A tengerész életem alatt nagyon szomorú történet történt, amikor az Andrea Doira olasz luxushajó és a svéd hajó Stockholm összeütközött és itten 1200 ember került a vízbe és mi mivel nagyon közel voltunk, így meg tudtunk menteni rengeteg embert, így például az én hajómra 135 ember került, ebből én 40 személyt mentettem meg. Egy éve vagyok rokkantnyugdíjas, de az egészségi állapotom megengedi, hogy dolgozhatok. Anyagbeszerző vagyok az Erőműjavító és Karbantartó Vállalatnál. A vállalatom lehetőséget adott nemcsak, hogy dolgozzak, hanem hogy kiállítást is rendezzek a gyűjteményemből és én ezt nagy örömmel teszem, mert ez valóban egy történelem és ilyen képeket még nem láttak. Egy nagyon kedves emlékem, ami a Willy Brandt családhoz fűz. Olyan jól összebarátkoztunk, hogy meg is hívott a családjához és akkor mikor elbúcsúztam, akkor adott egy dedikált képet és adta az ötletet, hogy államfőktől és különböző politikusoktól kérjek dedikált fényképet. Éltem ezzel a lehetőséggel mivel én több nyelven beszélek és így aztán én elkezdtem levelezni és így egymás után érkeztek a képek. Idáig összesen 51 államból 1300 kép érkezett és a gyűjteményemet tovább gyarapítom, tehát ezzel a gyűjtéssel még nem álltam le. Mindegyik képhez fűződik valami kis érdekes esemény, de a legnagyobb a Challenger képhez, mert mielőtt ők elindultak volna, én írtam Amerikába és meg is küldték a képet, de mire a kép megérkezett ők már halottak voltak. Az Erzsébet királynő és a családjáról kért képeket is már türelmetlen voltam, egyszer csak a lakásomnál megállt egy gépkocsi benne egy magyar és egy angol úr ült és közölte velem, hogy ő az Erzsébet királyné futárja vegyem át a családi képeket." És őszintén kívánjuk Pohl Ferencnek: az a vágya is teljesüljön, hogy értékes, érdekes gyűjteményét minél többen megismerhessék. A festői szépségű Szalajka völgyében jól ismer minden fát, bokrot Zilahy Aladár nyugdíjas erdőmérnök. Harminchét évig dolgozott a Mátrai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaságban, most pedig nagy fába vágta a fejszéjét. A múzeumalapítók sorába lépett. [Zilahy Aladár szinkron]: "Mindig nagyon szerettem a természetet, az erdőt, tisztelettel néztem az erdő munkásait és most, hogy nyugdíjba kerültem nagy örömömre szolgált, hogy itt a Szalajka völgyben megnyithattuk végre az Erdészeti Múzeumot. A múzeumi munkák a 70-es években kezdődtek. Először az Erdei Szabadtéri Múzeum létesült, melynek létrehozásában nagy segítséget nyújtott vállalatunk jelenlegi vezérigazgatója dr. Kovács Jenő. A létesítmények elhelyezésében az erdei munkások önként vállaltak segítséget és szerettek volna ők maguk is emléket állítani annak, hogy milyen kunyhókban töltötték a napjaikat az erdei munkák során." Nemrégiben új létesítménnyel bővült az állandó kiállítás. [Zilahy Aladár szinkron]: "Az épület, amelyben a múzeumot berendeztük valamikor egy uradalmi erdőmesternek, Király Lajosnak volt a szolgálati lakása és a hivatali helyisége. Az erdészeti múzeum anyagának gyűjtése, főleg az erdőgazdaság területén történt. Idős erdész kollégák, erdei munkások ajánlották fel a múzeum részére régi használati tárgyaikat, erdészettel kapcsolatos emlékeiket. Szilvásvárad közelében Mónosbél községben lakik Borz Miklós régi erdész kollegánk, aki szintén ajánlott a múzeum részére egy fatálalót és egy jelzőbaltát. Közelmúltban megnyílt ez a múzeum, de még mindig van egy-két helyiség benne, amit be kell rendeznünk. Minden szándékom és igyekezetem arra irányul, hogy a nagyközönség elé tárhassuk teljes egészében ezt az Erdészeti Múzeumot." Kőszegi színfolt: egy már megvalósult garázsmúzeum. A stílusos elnevezés Kámán István gépkocsivezető magángyűjteményét rejti. Először a családi ereklyék kaptak benne helyet. Műtárgyak lettek a nagyszülők kakukkos órái. Gyorsan bővült az anyag a múlt századok és évtizedek emlékeivel. Sok lelemény kellett, sokan segítettek és a gyűjtemény hasznos okulást, kellemes szórakozást kínál. A "múzeumigazgató" Kálmán István jövőre lesz nyugdíjas, ma még biztos kézzel tartja a mentőkocsi volánját. Mindennapos foglalkozása az életmentés és ehhez kapcsolódik egyik legemlékezetesebb napja is: élete kockáztatásával tűzből mentett, amiért méltán tüntették ki az Életmentő Éremmel. Idejéből arra is tellett, hogy megalapítsa az ország első vadmadár kórházát. Ez az az eset, amikor módosul a közmondás: a madarat a barátjáról ismerni meg. [Kálmán István szinkron]: "Gyermekkoromtól fogva nagyon szeretem a madarakat. Öt éve, hogy nyilvánosan megnyitottam ezt a kis madárkórházat. Az ország különböző tagjairól, részeiről idehozzák az összes sérült madarakat. Hát és itt gyógyítgatom őket és természetesen meggyógyulás után kiengedem őket a természetbe. Rájöttem arra, hogy ezeknek a szerencsétlen madaraknak senki orvosuk nincs, gyógyítójuk nincs és vannak olyan madarak, amik oly magas eszmei értékkel rendelkeznek, hogy addig kell őket védeni, még van belőlük." A jó hír gyors szárnyakon jár és gyakran érkeznek a küldemények, erdőn-mezőn talált paciensekkel. A vadmadárgondozók szakértő kézzel nyúlnak az új jövevényhez és máris kész az első diagnózis. A hattyúnak egyik szárnyát roncsoló lövés érte, műtét után bajok vannak egyensúlyérzékével. Mint tudjuk, a hattyúnak életeleme a víz, de itt a kórházban be kell érnie egy kádnyival. [Kálmán István szinkron]: "Szeretném a nyugdíjas éveimet oly boldoggá tenni, mert számomra az a boldogság, hogy a sérült madarakat meggyógyítsam, visszaengedjem a természetbe, hogy újra fészket rakhassanak és természetesen szaporodjon, mert ha nincs az erdőben madárfütty, akkor az erdő nagyon sivár." Múzeuma nem lesz mindenkinek, de saját és környezetének bölcsességén is múlik, hogy mindenki megtalálhassa helyét az élet delén túl is.

Kivonatos leírás: