Elhangzó szöveg: Szorgos kezek alapozzák a síneket. Kövek és talpfák, acélcsíkok kerülnek helyükre, hogy füstöt zihálva vagy áramtól hajtva lokomotívok indulhassanak céljuk felé. Az időben utazunk, századunk és a legutóbbi három évtized pályáján s a forradalmak mozdonya viszi a nemzet vonatát, akadályokon át is, új állomások felé. Egykor csak álom és legenda a vasparipa, de látja még Petőfi is és százat, ezret kíván belőlük. De az áthaladási elsőbbség a királyi és császári különvonatnak járt, ezzel indult Ferencz József a nagy udvari vadászatra. A "boldog békeidők" vonatfüttyébe azonban sortüzek ropogása vegyül s a vagonok nemsokára magyar bakákat viszik messzi földekre, idegen érdekekért vérezni, hogy a háború túlélői, a hazatérők később új menetirányt szabhassanak és a költő szavaival mondhassák: rohanunk a forradalomba. Fél évszázaddal később így emlékezett Kádár János e sorsfordító időkre [szinkron]: "Az 1918-as év forradalmi harcaiban érlelődött, formálódott a magyar proletáriátus új forradalmi pártja. Formális megalakulási aktusa az 1918. november 24-i budai tanácskozás volt. Ezen a nevezetes napon gyűlt össze egy Városmajor utcai lakásban az a politikai vezérkar, amely kimondta a párt megalakulását, megválasztotta a párt Központi Bizottságát, hozzáfogott szervezeteinek kiépítéséhez, a párt eszméjének propagandájához. A történelmi helyzet parancsoló követelésére ezzel létrejött a proletáriátus forradalmi erőit tömörítő önálló politikai párt, a Kommunisták Magyarországi Pártja. Négy hónappal a Kommunista Párt megalakulása után eljött 1919. március 21-ének történelmi napja, az a nap, amelyen győzött a proletárforradalom, kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot." Következett a 133 küzdelmes, történelmi nap. Az egyik vágányon páncélvonat dübörgött a csatába, hogy a másikon pesti munkásgyerekek indulhassanak az addig még sosem látott Balatonhoz. A história azonban kegyetlen kényszerpályára parancsolta a biztatóan indult vonatot. Antant döntések, külföldi túlerő, belső ellenforradalom s a harc élenjáróival most titkon indulnak a szerelvények a keserű emigrációba, a börtönök és bitók elől. Szétrajzanak Európában és a távoli kontinenseken, de a stettini kikötőben néhányan a szovjet hajók fedélzetére is feljutnak. A Tanácsköztársaság vezetőit új feladatok, új frontok várták, Kun Bélát a Krím csataterei felé tartó katonavonat s a régi bajtársak, Frunze és Vorosilov. Kockázatos pályákon jár ismét a vonat, szerveződik újjá a mozgalom itthon s a hosszú alagutak végén megcsillanni látszik a fény. Jelzés az 1930-as szeptemberi tüntetés, amelyen Darnyik Sándor ifjúmunkást egy vasúti átjárónál gyilkolják meg Horthy rendőrei. A Hungárián lezárulnak a sorompók. Egy rendszer látlelete a biatorbágyi viaduktrobbantás. Egy őrült elme rémtette, amelyet a haladás erői ellen fordítanak: statárium. Sallai és Fürst a vészbíróság előtt. De a párt él, dolgozik tovább az üldöztetések ellenére. És Európa sínpárjain mind gyakoribbak a fekete vonatok. Fasiszta politikusok és tábornokok jövés-menése. Készül az Antikomintern paktum fenyegető menetrendje, az ötvenmillió áldozatot követelő II. világháborúé. A hétköznapok útjai lezárulnak, a szemafor csak a Don-kanyar és a haláltáborok felé mutat szabad jelzést. Bizony kevesen lehettek akiket jósorsuk hazavezérelhetett. A front eléri a Kárpátokat, a német villámháború gőgös expressze rég kisiklott már. Fékezőnek, késleltető hátvédnek néhány magyar seregtestet még hatra hagynak, de a visszavonulások útját gondosan lezárják. Ady már rég halott, de látnoki szavai új értelmet kaphatnak: "Vörös jelek a hadak útján, Hunniában valami készül." Roppant véráldozatok árán jött el a szabadság, kezdődhetett meg az újjáépítés. Az MKP a bénultságából éledő nemzethez fordul: "Arccal a vasút felé!" Új menetrend íródhat: a felszabadulás utáni magyar híradó az Északi Járműjavítóban forgatja első riportját a változó Hungáriáról. Csorba Ferencnek hívják a lyukasbakancsú munkást, a hajdani riporter feljegyezte nevét akár a munka egyik szervezőjének Steinmetz Istvánét. A régi családi fotón még ott van fia, az orvul meggyilkolt parlamenter. Zászlók alatt a pályaudvarra és máris következhet a be szállás. A MADISZ önkéntesei a bányákba igyekeznek, hogy megvívják a széncsatát, hogy befűthessék a kórházakat és az új mozdonyokat, hogy elindulhassanak a szabolcsi újgazdáktól a híres krumplivonatok. Sűrűsödnek a szerelvények a határról túlról is, jön a szovjet segély, jönnek a volt hadifoglyok, akik saját sorsukon mérhették le a történelmi tapasztalatokat. Biztató ütemben száguld a vonat, új és új állomásokhoz ér, de hiába munkálkodnak fegyelmezetten a kedvüket vesztett utasok és vasutasok, egyre gyakoribb a hibás váltóállítás. Az iram elviselhetetlenül feszített, de az ország első masinisztájának még ez sem elég. Magasabb fokozatra kapcsol és ekképpen szónokol. [Rákosi Mátyás szinkron]: "Amit eddig elértünk csigatempó ahhoz képest, ami még előttünk áll. A felső határ az égbolt." Ám ezt az égboltot jószerivel már csak a rácsok mögül láthatták, akik Rákosi Mátyást megpróbálták józanságra inteni. Köztük volt Kádár János is, aki később így emlékezett ezekre az esztendőkre [szinkron]: "A reakció ellen a munkáshatalom kivívásáért folytatott harcban jött létre ismét a magyar munkásosztály politikai egysége, a forradalmi, marxistaleninista párt. Ugyanezen időszak alatt a párt vezetésében azonban komoly hibák is jelentkeztek, majd elhatalmasodtak, 1953-tól nyílt politikai válságot okoztak az országban, s végül az osztályellenség bekapcsolódása nyomán az 1956. októberi ellenforradalmi felkelésbe torkolt." A nagy megrázkódtatás napjaiban kisiklás és súlyos katasztrófa fenyegette a haladás vonatát. Ám akadtak, akik sebesülten is óvták, vigyáz ták ezt a pályát, miközben újra segítettek a harcban kipróbált fegyvertársak. Megint derengett és megint virradt a holtvágánynak tűnő pályák fölött. 1957. májusában így szólt erről a korszakról az MSZMP és egyben a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány vezetője. [Kádár János szinkron]: "Itt szóba került sok minden féle történelmi érdem, de azt meg kell mondani elvtársak, a történelmi érdem azé a magyar munkásosztályé, amely 1918 ősze óta a néphatalomért harcolt, vért áldozott ebben a harcában, de ettől a céljától soha nem tágított. Nincs közöttünk olyan, akire csodálattal nézhetnénk. Ez lehet, hogy baj, de azt hiszem hasznos is, mert emberi közelségbe kerültünk." Ezt az emberközelséget, a főváros utcáit visszafoglaló százezrek akaratát fejezte ki az az 57-es május 1-i állomás is. A fiatalok közt öregek s a párt legidősebb tagja a 100 esztendős Rádi Ede bácsi is, aki ezt mondta Kádár Jánosnak: most kéne húszévesnek lenni. A vonat folytathatta útját. Korszerűbbekké válhattak a mozdonyok, kényelmesebbekké a vasúti kocsik és ami a legfontosabb: kényszerkitérők helyett a biztos, jó irányba haladhattak. Már ésszerű gyorsításról is lehetett szó, igaz, akkortájt barátságosabb képét mutatta a világpiac is. Záhony a híres aranykapu mindig olyan megállóhely, amire lehet számítani. A Szovjetunió legfontosabb gazdasági partnerünk, kölcsönös előnyök alapján fejlődik az együttműködés, érkezik nyersanyag, gép, energiahordozó és számos keresett fogyasztási cikk. Egy-egy kormányvonat sűrűn visszatért az elmúlt három évtized híradásaiban. Újra szoros és felhőtlen a kapcsolat déli szomszédunkkal. A tárgyalások szünetében országjárás, Tito elnök Dunaújvárosban. Acéllá válik az izzó vas, karcsú sínekké a kemény fém. Új pályák kellenek. Elmarad a kubikmunka és a krampácsolás, legfeljebb a vasútépítő KISZ-táborokban látható. Már nemzetközi vonalakon járunk, vonalegyeztetés kell és még újabb pályák. Tért nyer a fejlett gépesítés és a százméteres szelvényeket önmaga elé rakja a munkavonat. Az egykori híradó lyukas bakancsú szereplője Csorba Ferenc ekkor már műszaki főtanácsos és az export motorvonatok átadójaként dolgozik. A Hungária felirat nem változott, de új vonzást kaphatott itthon és új becsülést külhoni tájakon. Néha csak két mozdony boldogul a nemzetközi fővonalak emelkedőivel, de a megoldásokat nem tévedhetetlen vezetők keresik, hanem a dolgozó nép okos gyülekezete a pártkongresszusokon és az ország házában, ahol egy nemzet és három nemzedék képviselői foglalnak helyet. S ha újra címoldalán szereplünk a világsajtónak, bizony másként szólnak rólunk, mint harminc évvel ezelőtt. Bár akkor is így szólt már a jelszó: "aki nincs ellenünk, az velünk van." Később ez így módosult: "az van velünk, akit meggyőztünk." Az élet valósága, a hétköznapok gyakorlata, a helyes irány harminc év alatt újabb és újabb útitársakat győzhetett meg a menetrend érvényéről a nemzeti összefogás szükségességéről. Ez a politika alapozta meg a Magyar Népköztársaság nemzetközi megbecsülését és hitelét is. Az emberközelség nem egyszeri májusra vonatkozott, hanem szerves része lett a párt és államvezetés politikájának. Állandó a párbeszéd, a véleménycsere, hiszen közös a célállomás, képletesen szólva mindnyájan egy vonaton utazunk. És ugyanazokon az utakon, utcákon haladunk. A lenini normák a kollektív vezetés érvényre juttatását is jelentik. Szó volt erről Kádár János és Mihail Gorbacsov budapesti tárgyalásain is, amelyeket az egyenjogúság, a kölcsönös bizalom, az egymástól való tanulás igénye, a teljes nézetazonosság jellemzett. Habár alaphasonlatunkhoz visszatérve vasútjaink nyomtávszélessége eltérő, de közös irányba haladunk és ezt az utat szeretnénk a hatékonyság jelzőtáblái között megtenni. Biztonságosabbak lettek Európa útjai, e három évtizedben Budapest két ízben is a Varsói Szerződésben tömörült szocialista országok fontos béke kezdeményezéseinek helyszínévé vált. Sűrűbben indulnak a szerelvények a KGST vágányain is, turisták és árutonnák milliói áramlanak, képezik a mind szélesebb együttműködés természetes építőköveit. Még sok a kihasználatlan tartalék, nem kevés a tennivaló, öreg vasutasok úgy mondanák: messzi még a célállomás. Ám máris olyan lehetőségek valósultak meg, mint a közös vagonpark. Az összmunka pedig a csúcstechnológia, a legfejlettebb tudományos témák területén is közös programmal halad az ezredforduló, a XXI. század felé. A jövőbe tekintünk és a múltban gyökerezünk. Sokakkal végleg elment a vonat. És miközben a Keletiben és nem sokkal távolabb a Józsefvárosi pályaudvaron tovább dübörög a csúcsforgalom, a kettő között és jelkép ez is a Mező Imre úti végállomáson ők örökre megpihentek, már nem várnak csatlakozásra és csak az utókor emlékezetében utaznak tovább. Korszakot idéző nevek égtek el harcban, vértanúságban, szenvedélyes munkában. Sokfelé ágazó életutak, sokféleképpen alakult emberi sorsok. Hősi lángolások és döbbenetes tragédiák, a névsor maga a történelem üzenete. [Kádár János szinkron]: "Tisztelettel gondolunk az alapítókra, azokra az elvtársakra, akik létrehozták a pártot, győzelemre vitték a dicső Magyar Tanácsköztársaságot, azokra, akik az ellenforradalom 25 éve alatt az illegalitásban megtartották a pártot, azokra, akik a felszabaduláskor s azt követően harcoltak a hatalomért, dolgoztak az ország újjáépítéséért. Megbecsüléssel gondolunk mindazokra, akik lerakták a szocialista társadalom alapjait és tovább építik azt. Szeretettel gondolunk a fiatal kommunistákra, hazánk ifjúságára, a jövendő a szocialista Magyarország letéteményeseire, azokra kik holnap viszik tovább a zászlót." Harminc éve jó menetrend viszi a régi terheket is hordozó, de új energiákkal fűtött szerelvényt, a nemzeti összefogás feltörekvő vonatát. Tízmillió utasának közérzetéről, úticéljáról és vágyairól idézzük újra Kádár János gondolatait: "Pártunk feladata és büszkesége, hogy eszköz és fegyver legyen a munkásosztály a nép kezében történelmi céljainak kivívásában. Mi igyekszünk betölteni ezt a feladatot. Nem uralkodva, hanem szolgálva ezt a népet. A kommunistáknak nem kell másnak lenniük, mint a többi ember. Nem kell különlegesnek lenniük, csak embernek, a szó igaz értelmében. Ahogy az írók és a költők mondják: minden ember a boldogság kék madarát űzi. Úgy gondolom, nekünk sem kell szégyellnünk azt, hogy a kommunisták egész emberek még ebben az értelemben is. Boldogságukat kereső emberek. Mégis van egy nagyon lényeges különbség a kommunisták és az individuálisan gondolkodók közt. Az ugyanis, hogy a kommunista úgy akar boldog lenni, hogy maga körül mindenkit annak tudjon." 15 percben szólni 30 évről hát még a megelőző viharos időkről meddő kísérlet lenne. Filmünk csak arra vállalkozhatott, hogy epizódokat villantson fel. Embereket, akik tettek érte, hogy olykor még csikorgó vágányairól olajozottan gördülhessen tovább közös vonatunk.

Kivonatos leírás: