1986. november
Magyar Filmhíradó46.
Több filmhír ebből a híradóból:
1

Adatlap

Inzertszöveg: A 30. évforduló (Munkatársak: Tatai Klári, Kiss I. György, Drahos Kálmán, Hollósy Tiborné, Szilágyi Judit)
Elhangzó szöveg: Politika a világtérképen és a világ, benne hazánk, a politika térképén. Az őszi időszak politikai könyvnapjai immár évről-évre ismétlődő hagyományt jelentenek. Lakatos Ernő, a Központi Bizottság osztályvezetője az Újpesten tartott ünnepélyes megnyitón napjaink nehéz terepéről szólt, amelyen iránytűként szolgálhat a politikai irodalom. Naprakész időszerűséggel és az évforduló kapcsán visszatekintve az elmúlt harminc esztendőre, a jelennek szóló tanúságtétellel és tanulságokkal. Emlékezések, elemzések, felvillanó képek, olyan pillanatfelvételek füzére, amelyekből kibontakozik három évtized vonulata. Vendégváróban és vendégségben, találkozások, párbeszédek, kézszorítások, amelyek szintén hozzájárultak az új nemzetközi viszonyok alakításához. Egy budapesti csoportkép és a budapesti felhívás születése. És a kép mozdul, minapi eseményt perget: Kádár János és Gustav Husák legutóbbi találkozója során aláírják azt a hosszútávú, 2000-ig szóló programot, amely a magyar-csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködést foglalja magában. Két szomszédos, szocialista ország rendszeres, mind hatékonyabbá váló összmunkája és ez hazai feladataink megoldását is segíti. Erről folyik itthon az állandó beszélgetés és a harminc esztendő nemzeti közmegegyezést teremtett legfontosabb országépítő céljaink tekintetében. Komoly igyekezet és derűsebb percek, együttes munka, hogy igazi honunk lehessen e hazában. A hétköznapok természetes részét képezik, amikor az ország vezetői a határt járják és személyesen győződnek meg arról a küzdelemről, amit a dolgozó ember a sokszor mostoha természettel, a nehezedő külső és belső feltételekkel folytat. Amint az üzemekben nemcsak a megtett út állomásairól esik szó, hanem a továbblépésről, mit kell tenni a termékszerkezet váltásban, a hatékony és minőségi munka megvalósításában. Számok, százalékok és mindaz, ami mögöttük van, egy magasabb szint, az elért magaslatok követelményei. A bejegyzés a brigádnaplóba elismerés, jókívánságok a további munkához. És megint emlékezünk: amit ma a halálos sebesülésében is győzedelmeskedő szoboralak ábrázol a budapesti Köztársaság téren, akkor, 1956 őszén véres, tragikus valóság volt. A budapesti pártbizottság épülete előtti emlékhelyen Grósz Károly első titkárral, a Politikai Bizottság tagjával az élen elhelyezték a kegyelet virágait. A nevek azok emlékét hirdetik, akik a legdrágábbat, életüket áldozták a néphatalomért, az ellenforradalommal vívott harcban. Előttük tisztelegnek az egykori harcostársak, akik ismerték őket. És a fiatal nemzedékek, akik a történelemkönyvben olvassák példájukat, de saját eddigi életútjukon tapasztalhatták e történelemi forduló kisugárzását, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló. [Berecz János a MSZMP KB titkára, szinkron]: "Tisztelettel köszöntjük mindazokat, akik 30 évvel ezelőtt bátran kiálltak a haladásért, fegyvert fogtak a szocialista rendszer védelmében, tettekkel segítették a kibontakozást, a konszolidációt. Mai ülésünk a tiszteletadásé. Történelmi tény, hogy 3 évtizeddel ezelőtt 1956. november 4-én ebben a városban Szolnokon alakult meg és innen hirdetett programot a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány." [Részlet Kádár János beszédéből 1956. november 4-én, szinkron]: "Magyarok, testvérek, hazafiak, katonák! Ütött a cselekvés órája. Megvédjük a munkások és parasztok hatalmát a népi demokrácia vívmányai. Rendet, biztonságot és nyugalmat teremtünk hazánkban. A nép és haza érdeke az, hogy erős kormánya legyen. Olyan kormánya, mely alkalmas arra, hogy kivezesse az országot súlyos helyzetéből. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány erre a harcra hívja fel a magyar haza minden önzetlen fiát, miénk az igazság! Győzni fogunk!" [Berecz János a MSZMP KB titkára, szinkron]: "A megtett út a bizonysága, hogy nem voltak hiábavalóak a szocializmus híveinek erőfeszítései és áldozatvállalásai. Helyre hoztuk a korábbi hibákat és tanultunk belőlük. Értékeink megőrzésével megújultunk a szocialista országok testvéri közösségében a magunk választotta úton haladva dolgozunk hazánk felvirágzásáért, népünk boldogulásáért, és az emberek gyarapodásáért." [Részlet Kádár János 1957. május 1-i beszédéből, szinkron]: "Mai május 1-jei ünnepünkön messzehangzóan hirdetjük és ezt hallja meg barát és ellenség egyaránt! Hogy népünk begyógyítja az ellenforradalom által okozott sebeket és eltökélt szándéka, hogy magyar földön felépítjük szabad független hazánkat, a szocialista Magyarországot!" [Berecz János a MSZMP KB titkára, szinkron]: "Ma sem kell másképpen megítélnünk 1956 történéseit és hozzávezető folyamatokat, mint tettük akkor 1956 végén." [Kádár János 1957. május, szinkron]: "Mikor mi azt mondjuk, hogy a magyar nép, a szocializmus ügyét megvédelmezte ez szentírás elvtársak! Mert itt szóba került sok mindenféle történelmi érdek, de azt meg kell mondani elvtársak, hogy a történelmi érdem azé a magyar munkásosztályé, amelyik 1918 ősze óta a néphatalomért harcol, vért áldozott ebben a harcában, de ettől a céljától soha nem tágított." [Berecz János a MSZMP KB titkára, szinkron]: "A szocialista társadalom valamennyi becsületes és hazáját szerető ember számára épül és részvételét igényli. Ezért meg kellett békülnünk egymással és értenünk kellett egymást becsületes magyaroknak ebben a hazában. Az egyik legnagyobb érték, amit népünk az elmúlt 30 év fejlődésében felmutathat, hogy megosztott nemzetből egységes nemzetté kovácsolódott. Kádár János elvtárs 1980 őszén, az Országgyűlésben e kérdésről mondta a következőket, idézem: "Magyarországon a nagy osztályharcok időszaka befejeződött. A harcot akkor éleztük, amikor erre minket rákényszerítettek. Most erre semmiféle jelentős társadalmi tényező sem késztet bennünket, politikánkon sem kell keményítenünk, a pártnak nincs is ilyen szándéka. Így tehát nekünk semmiféle politikai okunk és szándékunk sincs a dolgok élezésére, és bízunk abban, hogy erre nem is kerül sor. De azt is meg szeretném mondani, hogy aki az alapvető vívmányainkat támadja, annak csak egy régi magyar mondás szerint válaszolhatunk: "amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten!". Eddig az idézet. Társadalmigazdasági fejlődésünkben lehetnek, vannak is nehezebb időszakok. Most is ilyenben vagyunk. Történelmi tapasztalatunk, hogy a nehézségekből való kijutás mindenekelőtt a párt erején és munkájának hatékonyságán múlik. Az utódok nemzedékeinek ezzel az örökséggel kell híven sáfárkodniuk."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1986_46-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem