Elhangzó szöveg: [Peterdi Pál]: "Hatvan éves híradófelvétel, hatvan éves a Műjégpálya. Hát megérdemli, hogy legalább mi nyújtsunk át egy csokorra való kép-, jég- és szóvirágot. A múlt ugye szép volt, de furcsa. Kérem, akkor még keringőzni kellett, hogy egy kicsit megszédülhessen az ember. A jövő bajnokai hatvan éve éppen olyan csámpásak voltak, akár csak manapság és egyikükből sem lett a jövő bajnoka. Akár csak manapság. Ebből megtanulhatjuk, hogy az első lépés is lehet ballépés. Aki bemutatja: Botlábú Stefike, és az a kalap!" [Gébert Pál]: "Ez a műjégpálya 1926-ban épült, akkor a főváros lakosainak a száma olyan hat-hétszázezer volt, jelen pillanatba kétmilliós. Az elmúlt teleket figyelembe véve olyan, hogy hó vagy természetes jégpálya nincs, így a főváros lakosai és a főváros környékén levő lakosok mind a Városligeti Műjégpályára kényszerülnek. Az elmúlt év nagyon nehéz körülmények között zajlott le, elavult, korszerűtlen berendezéseink voltak, úgy nézett ki, hogy a 60. születésnapjára a műjégpályát be kell zárnunk. Különböző társadalmi szervek felfigyeltek, ötvenmillió forinttal megtörtént a legszükségesebb felújittás, úgyhogy a további üzemeltetés biztosítva van." [Peterdi Pál]: "Ez Gébert Pál volt, a Műjégpálya mai főnöke. Szavaiból kiderül s a kép is mutatja: ezt a létesítményt azért nem tudják csőbe húzni. A módszer a következő: a folyamatos üzemelés érdekében mindig csak a pálya egy szakaszát újítják fel. Hatvan év alatt el is készülhet, körbe érnek és akkor majd újabb filmmel jelentkezünk. Ha addig még kitart az épület. A pénztár előtt várakoznak néhányan, hát nem az örömtől, legfeljebb a hidegtől táncikálnak. De tessék elhinni, amíg csak korcsolyázásér' kell sorban állnunk, addig semmi baj! Maga a pálya meg olyan, mint egy friss farsangi fánk. Tudniillik hogy a közepe üres. Hatvan éve még oda is jutott jég, de hát azóta ugyebár a világpolitikában is többször beállt az olvadás korszaka. És rezesbanda szólt a Városli, szólt a Városligetben. Volt néha egy kis recece is, meg ihaj-csuhaj, dínomdánom, magyarruhás eszemadták rúgták a műjeget, végül is ez szívük jege, helyesbittek: szívük joga volt. Akadt, aki apródnak öltözött, ő tudta, miért. De a távolkeleti kapcsolatokra már akkor súlyt helyeztünk. Az ilyesmit hívtuk akkoriban hölgykoszorúnak. Ehelyett ma hemzsegünk, táncolni már elfelejtettünk, de mostanában kosztümöt sem kell ölteni hozzá, a nyüzsgés, a tolongás, a könyökölés ugye divattá vált, szóval civilben is hiteles. Ez meg egy generációs táncegyüttes, modernnek modern, de, szóval nem tartozik a nagy látványosságok közé. Persze a nagy sport is hamar betette ide olykor formás lábát. Már 1929-ben Európa-bajnokságot rendeztek a Műjégen. És aki itt búgócsigát játszik, az a csillagok csillaga, a húszas évek nagy világsztárja, Norvégia egyik jelentős exportcikke, Sonja Henie. A póz figyelemre méltó. Az arcocska talán nem annyira. De hinné-e valaki, hogy nemsokára szexbomba lett belőle Hollywoodban? Igaz, egy érdekes közeli felvétel már itt is készült róla. Azért világklasszisokban mi sem szorultunk behozatalra, ha tetszik, hozzátehetjük: akkor még. Az Orgonista-Szalay kettőst magas árfolyamon jegyezték. Itt pedig egy eleven legenda siklik a jégen. Igaz, hogy ketten vannak, de hát a páros műkorcsolyázás ugyebár csapatjáték és ók együtt iratkoztak be a Hírnév Csarnokába. Rotter Emília és Szollás László, a páros műkorcsolyázás első magyar világbajnokai. Nevük, akár csak Terták Eleméré, ott látható a dicsőségtáblán, s hogy a névsor 1937-tel megszakad, hát az ördög tudja, mér' mer' dicsőség még akadt volna! Márvány is talán. Lehet, hogy a véső volt a hiánycikk?" [Magyar Világhíradó 933. (1942), bemondó]: "A hölgyversenyben első: Botond Györgyi." [Peterdi Pál]: "Botond Györgyi szőkesége szinte világított, a masszív hölgyek korszaka után a lengeség, a karcsúság, az elegancia előhírnöke volt a női műkorcsolyázásban. [Magyar Világhíradó 933. (1942), bemondó]: "A páros bajnokság győztese a Szekrényessy testvérpár." [Peterdi Pál]: "A Szekrényessy testvéreknek is lehetett ám tapsolni, a magyar páros műkorcsolyázás virágkorát folytatták, amely még messze nem ért véget, mert 1955 telének egy didergős estéjén nem csak azért tapsolt a Műjég közönsége, hogy elgémberedett kezét melengesse. [Magyar Filmhíradó 1955/5., bemondó]: "A páros műkorcsolyázásban a magyar Nagy-testvérpár nyerte meg az Európa-bajnokságot." [Peterdi Pál]: "A Nagy testvérpár, Nagy Marian és Nagy László az Európa-bajnoki aranyért, az öreg földrészt jelentő dobogó legmagasabb fokáért siklott, táncolt, bűvölt és varázsolt a jégen és ötvenes évek ide, ötvenes évek oda, néha azért örülni is lehetett. Ma meg az az újság, hogy évről évre a keze fejét rághatja le idegességében a sportág számtalan híve: megnyit-e még a Műjég? Mostanáig sikerült, legutóbb még csak az árat sem kellett emelni, ami napjainkban ugye ritkaság. Úgy tűnik hát, hogy a Műjég gazdái a jég hátán is megélnek, de szoritt a korcsolyacipő. Megesik, hogy hétezernél is több mozgásra vágyó lélek tódul ki a jégre, pedig már kétezer vendégnél be kellene zárni a kaput, ki kellene tenni a táblát: "Megtelt, segítség, agyonnyomjuk egymást!" A megoldás? Még a legilletékesebbek is csak nagyon halkan merik kimondani: elképzelhető, hogy egyszer, majd, felépül a második, sőt a harmadik pesti műjégpálya is. Mit lehet ehhez hozzátenni? Vajha! De hát műjég volt, műjég van, talán lesz is. És tulajdonképpen minden tiszteletet megérdemel, hiszen már az idők kezdetén a legmodernebb eszmékér' küzdött. Például többszörösen is bebizonyította, hogy nem mindig a rakéta a megoldás.

Kivonatos leírás: