Elhangzó szöveg: Csöndben, minden ünneplés nélkül megkezdte termelését a Dunai Vasmű új kokszoló üzeme. A nagyberuházás évi egymillió tonna kokszot fog előállítani, melynek egy jelentős részét a kohászat használja, de jut ebből más iparágaknak, sőt a lakosságnak is. Ez jelentős deviza megtakarítást jelent. E hír nyomán indultunk Dunaújvárosba. De arra is kíváncsiak voltunk, hogyan vélekednek üzemen belül arról a, mondjuk ki nyíltan, negatív megítélésről, amely elég makacsul tartja magát a közvéleményben. [dr. Szabó Ferenc vezérigazgató]: "Már néhány éve történt, amikor a Közgazdasági Társaság választmánygyűlésén egyik hozzászóló fölvetette, hogy sűrűn utazik Dunaújváros mellett és mindig eszébe jut, hogy miért is kellett ezt a gyárat megépíteni, milyen rengeteg pénzbe került és vajon meghozza-e ez a hasznát, ő szerinte erre a gyárra igazából nincsen szükség. Nem tudom, hogy sikerült-e meggyőznöm… A Dunai Vasmű termelési értéke ma tizenkilencmilliárd forint, a következő években az új kokszoló mű beléptével ez a termelési érték 23-24 milliárd forint lesz. Ezzel a gyárral a magyar vaskohászat nem lett túlfejlesztve. Már a háború előtt is napirenden volt egy ilyen gyárnak a megépítése, hiszen a magyar vaskohászat féloldalas volt, a lemezgyártás nem volt megoldva, tehát szükség volt egy olyan gyárnak a megépítésére, ahol hengerelt lemezt, durvalemezt, hidegen hengerelt finomlemezt gyártanak. El kell mondani, hogy már 1968-ban visszafizettük azt az összeget, amibe a Dunai Vasmű került. Ennek a vállalatnak a nyeresége évente egymilliárd körüli volt, 1980-as évek elején volt két év, amikor kisebb vesztesége volt, ma már újra nyereséges. Ez a gyár lényegében a hazai igényeket elégíti ki, amellett a kapacitásokból adódóan jut exportra is. Amikor a világon válságba volt a kohászat és visszafejlesztettek a fejlett országok, az Egyesült Államok, Japán, ebben az időszakba a Dunai Vasmű nem fejlesztett vissza, hanem szinten maradt, illetve a termelését bizonyos mértékben még növelte is, azért mer' az igények ilyenek voltak." A kohászat klubjában érdekes vita zajlott a város és a Vasmű múltjáról, jövőjéről. A Vasmű fiatal szakemberei, műszakiak, közgazdászok találkoztak Miskolczi Miklós íróval. [Miskolczi Miklós]: "Sok évet éltem Dunaújvárosban és dunaújvárosinak vallom magam. Néhány könyvem meg is jelent Dunaújvárosról. Dunaújvárosnak érdekes módon meg kell védenie magát alapítása után 35-36 évvel olyan vádak vagy sanda, rosszindulatú kérdések ellen, amellyek abból erednek, hogy valakik valamikor régen a város nevében ígértek valamit a magyar közvéleménynek és ezt a közvélemény most számon kéri. Sajátos módon még mindig nem egyszerűen földrajzi pont vagy jel a magyar térképen, hanem sokkal inkább politikai jelenség." [hozzászóló1]: "Azt gondolom, hogy tényszerűen kell a körülményeket ismertetni és amennyiben ezek indokolják a beszélgető számára, hogy az összkép megváltozzon, akkor ezt kell tennie, föltéve, hogy a vitapartner az racionális érvek alapján mérlegel. Amennyiben ilyen érveket nem tudok fölhozni, akkor semmi szükség a mundér becsületére, mer' akkor feltehetően az érvek hamisak." [hozzászóló2]: "Ötvenes években egy olyan gazdasági szituációba épült a Vasmű, amikor a beruházási javak, a rendelkezésre álló eszközök szükösek voltak. Egy kémény, centralizált döntés nyomán ide bepumpáltak egy csomó mindent, beruházási, munkaerőt, tudást, szakembert akár kényszerrel is. Elvonták az ország más részéből, s ebből egy ilyen kivételezett helyzet alakult ki, amit a sajtó stb. tömegkommunikációs eszközök felpumpáltak." [Miskolczi Miklós]: "És hát valljuk be őszintén, hogy Dunaújvárosban van mit idézőjelbe tenni. Az a temérdek szocialista jelző, amit elődeink az 50-es évek elején a városépítés úgymond hőskorában minden mellé odatettek. Szocialista város, szocialista nagyipar, szocialista életmód, szocialista ember, szocialista tudat, ezek mind megelőlegezett címek, jelzők voltak. Úgy azt kell mondanom, hogy nem a cél bukott meg, nem a város bukott meg ezzel, hanem egy terv. A jelentések mindig kész tényeket, hát ez a voluntarista politikából következik, hogy a vágyak tényekként szálltak a nyilvánosság elé." [hozzászóló3]: "Tényleg, ahogy az országot járom, más helyen tanultam, mindenhol azt hallottam vissza, hogy mert a Dunai Vasmű, mert ez nem kellett, mert ez púp a hátunkra szó szerint. Hát én nem tudom, de ha egyszer valamikor valakik eldöntötték, hogy legyen egy ilyen vállalatunk, akkor ne azon siránkozzunk, hogy most minek, hanem teremtsük meg annak a lehetőségét, hogy ez a vállalat igenis éljen és dolgozzon úgy, ahogy az megfelel az országnak." [hozzászóló2]: "Na, most ez egy olyan parttalam vita, hogy most legyen, vagy nem legyen. Olyan, mintha nekem van egy gyermekem, mondjuk a szocialista épittés során ugye ez volt a kedves gyerek, most kitagadom, vagy nem tagadom, ez az én gyerekem. Ezt nekem ruháztatnom, taníttatnom, fejlesztenem kell ahhoz, hogy versenyképes maradjon. Hát nem to', ne csak mindig, hogy mondjam, kívülről tegyük felelőssé, tehát emmiatt a közutálat miatt, hogy mondjam, csak a sajtót, meg csak a propagandát, hanem egy picit talán a mi magatartásunkban is gyökerezhetett ez, nem tudom." [Miskolczi Miklós]: "Be kell vallani, félünk attól, hogy ha lokálpatrióták vagyunk, akkor azt mondják, persze, ez megint a sztálinvárosi gőg, a sztálinvárosi büszkeség. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez a helyi identitászavar, ami ma is érződik, nem újkeletű. Hát a város alapítása után alig három évvel már tetten lehet érni, 1953, leállították az építkezést. Nem tudták az akkor itt dolgozók, hát fiatalok közül nem dolgozott itt senki, én is csak a szüleimmel laktam itt akkor, hogy, hogy most jót csináltak három évig, vagy nem csináltak jót. Aztán 54-be végképp leállították az építkezést, aztán jött a cikk-cakk politika, 55-be újra elkezdték, 56-ba megint leállították, tehát egyszerűen nem tudták a hajdani sztálinvárosiak, hogy tulajdonképpen jót csinálnak-e. Kell-e ez az az országnak, amit csinálnak." [hozzászóló2]: "Szerintem a foci után a közgazdaság az, amelyikhez a legtöbben értünk ebbe az országban és viták vannak. Mi lenne, ha nem lenne Dunai Vasmű? Roppant egyszerű dolog. Olyan példaképként állított vállalat, mint a Rába, vagy a Lehel, vagy teszem én azt az Ikarus. Neki tőkés importból kéne beszereznie ezt a lemezt, amit most mi előállítunk. Valószínű jobb minőségben megkapná, pontosabb szállittási határidővel megkapná, mint amit mi tudunk neki produkálni, de biztos, hogy drágábban kapná meg és nem biztos, hogy a tőkés devizát meg tudnák hozzá teremteni. A Dunai Vasmű is eljutott egy olyan szituációba, amikor tovább kell fejleszteni. Kellett egy konvertert építenünk, kellett egy új kokszolót építenünk, most kellene egy ú hengerművet, egy új hengermű-rekonstrukciót csinálni, ami súlyos milliárdokat emésztene fel. Jelen pillanatba a Dunai Vasműnek erre nincs pénze. És itt jöhet elő megin' ez a viszály, hogy már megin' itt van ez a Dunai Vasmű, aminek fejlesztési pénzeszköz kell, már valakinek meg kell ezt koplalni." Ehhez kapcsolódik egy friss hír: január első hetében 350 millió Ft bankhitelről szóló szerződést írt alá a Magyar Hitelbank és a Dunai Vasmű. Az újonnan alakult bank elsők között a Dunai Vasműnek adott igen szigorú üzleti feltételek mellett bankhitelt a meleghengermű korszerűsítéséhez. A kölcsön, amely tíz évre szól 12%-os kamattal, nem utasításra történt, nem szívesség, se nem burkolt állami támogatás, hanem az új bankrendszer szellemében nyereségre kötött ügylet. Demján Sándor, a Magyar Hitelbank vezérigazgatója így nyilatkozott erről: "Ha nemzetközi információk alapján nem lennének garanciáink arra, hogy ez a befektetés megtérül, úgy a Dunai Vasműnek nem adtunk volna egy forintot sem."

Kivonatos leírás: