Elhangzó szöveg: A gazdasági életünkben végbemenő változások kikényszerítik a gazdaságtalan, hiányt és veszteséget termelő üzemek megszüntetését. Ez óhatatlanul azzal jár, hogy a munkahelyek is megszűnnek. Ez a beavatkozás, noha az eredményesség növelése érdekében történik, mégis fájdalmasan érinti azokat, akiknek meg kell válniuk a megszokott munkahelyüktől. E sorsfordittó változtatásra és ezzel együtt a munkaerőmozgás élénkítésére a kormány 1983-tól átképzési támogatást nyújt az érintett vállalatok, üzemek útján a dolgozóknak. A legnagyobb mozgás a megyék közül Borsodban látható. Vajon hogyan tölti be szerepét itt az átképzési támogatás? És segít-e azoknak, akiknek meg kell válniuk munkájuktól, s esetleg idősebb korban kell új perspektívával megbarátkozniok? [Kókai Sándorné csoportvezető, Megyei Tanács, Munkaügyi Osztály]: "Az átképzési támogatás rendszere ténylegesen 1984-től funkcionál, noha a jogszabály 83-ba született. 84-ben még mindössze két munkáltató, 85-be már hat munkáltató, elmúlt éveben pedig már összesen tizennyolc munkáltató részére nyújtottunk átképzési támogatást. Megítélésünk szerint ez az elkövetkezendő években még nagyobb érdeklődésre fog számot tartani, ebből következően magunk is úgy ítéljük meg, hogy még jelenleg nem a legoptimálisabb ennek a kihasználása, igénylése." Ötóránként ontja a folyékony acélt az új, elektromos kemence a Diósgyőri Lenin Kohászati Művekben. Ez már a jelen. És a múlt, a martinacél öntő. Ezen a helyen ősszel még vasat olvasztottak, mostanára végleg kihűltek a kemencék. Nincs szükség ezekre a kohókra és nincs szüksége azok munkájára sem, akik itt dolgoztak. Pontosabban csak itt nincs, mert az átképzési támogatást éppen arra használják fel, hogy az ittenieket - gyáron belül - máshol tudják foglalkoztatni. [a riporter kérdezi Kalóczkai Istvánnét (Lenin Kohászati Művek, igazgató), majd kohászokat]: " – Mennyit fordítottak az átképzési támogatásra és hány dolgozójukat érintette? – Az elmúlt félév alatt ötszáz dolgozó részére 1.200.000.- Ft értékben vettük igénybe, nagyon kedvezőnek tartjuk ezt a lehetőséget, elsősorban azért, mert a dolgozóknak az átképzés ideje alatt a keresetük nem csökkent. (…) – Önök valamennyien itt dolgoztak a martinkemence-soron ugye? – Igen. – És nincs nosztalgiájuk? – Megszokott volt. – Kérem szépen, 1954. augusztus 13-ától dolgoztam a martinacélmű kemencesorán. 1986. október 15-ig. Első munkahelyem. Személy szerint a leállás engemet megdöbbentet. Népgazdasági érdeket figyelembe véve, kérem szépen, ezt kell csinálni, ezt csináljuk. – Na, jó, de ezt most úgy mondja, mint egy leckét, szíve nem húzott vissza, vagy nem húz vissza? Hogy érzi magát? – Nem, kérem szépen, személy szerint engem megdöbbentett. – Megkérdezték, hogy most hova akarok menni, hogy ide gyövök é vagy elmegyek a martin, a izéba, a nagyolvasztóba, vagy hát akárhova. Hát oszt ezt választottam abba a reménybe, hogy hátha megindul vissza, azt vissza lehet menni oda. – 16-os kemencénél vagyok, hát jó a brigád, há' most mán beletörődünk lassan, hogy ez mégis így történt. – Most járok egy két éves olvasztár iskolára, amit most fogunk befejezni, hát anyagilag olyan 1000 Ft-tal többet keresek ott is, mint itt kerestem, jó brigáddal dolgozok, régi ismerősökkel, de azér' szívesen visszajönnék ide." [Kalóczkai Istvánné és riporter]: " – Minden emberrel külön-külön beszélgetnünk kellett, amikor a Siemens martinacélmű megszűnése után egy más, korszerűbb technológia felé irányítottuk őket és tulajdonképpen még azt is meg kellett mondani nagy hányaduknak, hogy átképzésre van szükségük ahhoz, hogy tovább tudjanak azon a területen dolgozni. Nagyon izgalmasnak tartjuk a másod- és rokonszakmákra való képzést is. Egy hengerész addig dolgozik a hengerműben amig forog a hengersor. Mi van, ha leáll a hengersor? Akkor meg köll javítani, ha van másodszakma, akkor ez a javítás rövid idő alatt megvalósítható. Erre az emberek megin' nem szívesen vállalkoznak, csak akkor, hogyha valami értelmét látják. Ezt nyilván megfelelő ösztönzéssel kívánjuk elérni a másod- és rokon... – Azt meg kell fizetni. – Természetesen!" Ózd. Az itteni kohóban tizenháromezren dolgoznak. A következő ötéves terv végére hatezer dolgozót kellene átképezni, vagy elküldeni. A kohók mellett ma is maximálisan kell teljesíteni, ám e fokozott tempó sem nyugtatja meg az embereket, tudják, hamarosan munkahelyek szűnnek meg. A városban fokozódik a nyugtalanság, a bizonytalanság érzése. Az újságokban megszaporodtak a lakáshirdetések. Ózdon mostanában könnyű lakáshoz jutni. [dr. Kovács Károly, Ózdi Kohászati Üzemek, igazgató]: "Részben a meglévő termelőberendezéseink többműszakos üzemeltetésével, meglévő lehetőségeink jobb kihasználásával, másrészt új lehetőségek teremtésével mintegy 1400-1600 fő részére tudnánk más területen munkalehetőséget biztosítani. Természetesen ehhez az szükséges, hogy az átcsoportosításban érintett személyek vállalják az új területen való munkavégzést, vállalják azt a szakmai átképzést, amellyel a jövőbeni feladataikat el tudják látni. [beszélgetés ózdi kohászokkal]: "– Há' bizony nagyon sok van, aki 30-40 éve dolgozik, én például 41 éve dolgozok, hova fogok kerülni, hova nem, nem tudom. – Fájó pont, hogy mindenki dönt a mi helyzetünkről, mi meg bele se szólhatunk a saját helyzetünkbe, főleg mi fiatalok. – Nem úgy megyen semmi, ahogy menni kellene. Tulajdonképpen nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb kéz. Há' nekünk má' régen értesíteni kellett volna, hogy ekkor leáll az üzem, jövő hónap harmincadikán, így tudom, ugye? Június 30-án megáll. Ki hova kerül? Ki hova nem kerül? Kit alkalmaznak, kit nem alkalmaznak? Szóval nem tudjuk, bizonytalanságban vagyunk és... – Hova tudnak menni? – Hát sehová, há' mi lesz a fiatalokkal? – Rengeteg kijön az iskolából mostan, minden évbe, hova fogják tenni? És Ózdon csak ez az egy van, ez a kohászat. – Úgyhogy egyenlőre elfogadjuk, ami van. Mást nem tudunk. Hova menjünk? Elmenjünk innen, feláldozzuk a családot, elmenjünk Dunaújvárosra, Miskolcra? Más lehetőség nincs. Vagy elmenjek segédmunkásnak? Akkor nem volt értelme tanulni a szakmát. – Nevetségesen fizetnek. Személy szerint például én 41 éve dolgozok, a jövő hónap elsején töltöm be és 26,30 az órabérem. És én csak innen élek. – A gazdaságvezetők is és a társadalmi szervek is csak nézik, hogy vergődik az ózdi kohászat. Mert ez nem munka nem tervszerű munka. Hát valamikor bejöttünk, tudtuk, hogy egy hét múlva mit tudunk dolgozni. Most egyik napról a másikra félóránként változik. És vannak olyan idős emberek, én is úgy vagyok vele, meg többen úgy vannak vele, hogy hát nézd öregem, valamikor örültem, hogy be kellett jönni, osztán eleget tettem a munkámnak oszt elmentem haza. Most nehezemre esik bejönni. – Szabályszerűen nem akarjuk elhinni. Ezt a döntést, hogy meg fog állni. Pedig, pedig meg fog állni. Nem akarjuk elhinni." [dr. Kovács Károly és riporter]: "– Ez év első félév végén kerül leállításra egy vagy két hengersor. Azért mondom, hogy egy vagy kettő, mer' még döntés nincs ebben a kérdésben. A jelenlegi helyzet és a várható jövőbeni helyzetünk is a dolgozók részéről is egy új gondolkodást, egy új magatartást kíván. El kell érnünk, hogy minnél több dolgozó megértse, hogy a régi, megszokott körülmények között már nem tudjuk a munkánkat végezni. – Milyen esélye van azoknak a dolgozóknak, akik nem vállalják önöknél a munkát, hogy itt a városban, illetve a környéken elhelyezkedjenek? – Sajnos, sajnos nagyon reális a kérdésföltevés. Nincs sok lehetőség. A jelenlegi körülmények között a városban a foglalkoztatási lehetőség megfelelően korlátozottak e tekintetben és, és néhány üzem kivételével gyakorlatilag allig van lehetőség." Mi lesz azokkal, akik az utcára kerülnek? Ezt a kérdést nem csak Ózdon teszik fel. A megyében a munkaügyi szolgáltató iroda igyekszik segítséget nyújtani az álláskeresőknek. [Váraljai Károly (csop. vez. Munkaügyi Szolgáltató Iroda) és a riporter beszélgetése]: "– Mit mutatnak a számok? Mennyien keresik fel Önöket az utóbbi időben? – Ebben az évben a tavalyi évhez viszonyítva jelentősen nőtt az ügyfélforgalmunk, ami azt jelenti, hogy átlagosan egy ügyfélszolgálati napon százhúsz ember keresi fel az irodát. Ezeknek közel 80%-a munkaviszonyban nem álló személy és sajnos többsége szakképzetlen, kvalifikálatlan munkaerő, akiknek a munkába helyezése kereslet hiányában nem tudjuk biztosítani. – Tehát úgy tűnik, hogy a vállalatok ezektől akarnak leginkább megszabadulni. – Igen, egyértelmű, hogy ezektől akarnak megszabadulni. Szakmunkások iránti kereslet továbbra is megmaradt, de a szakképzetlenek iránt nincs kereslet. – S ilyen módon ők az átképzési támogatásból sem részesülhetnek. – Nem részesülnek az átképzési támogatásból, mer' munkaviszonyuk megszűnt." A szakemberek véleménye szerint szükség lenne egy-egy területen működő átképzési központra, hogy a kívül rekedtek, az alacsony végzettségűek számára is átképzést tudjanak szervezni, és így lehetőségük nyíljon bekapcsolódni a termelő munkába. Egyfajta diagnózist tehát maguk az érintettek adtak foglalkoztatási gondjaikról, bajaikról. De várják a gyógymódot az illetékesektől. Erre híradónkban visszatérünk.

Kivonatos leírás: