Elhangzó szöveg: A gyerekek nagy bánatára elszaladt a vakáció. Rég becsöngettek már. Vitai Ildikó előadóművész nem csak művelődési házakban, nyári táborokban lép fel, hanem ősztől az iskolákat is járja [Vitai Ildikó]: " (…) batyuját költöző fecskének, sóhajtásnyi utat szállingó levélnek, erdőnek ösvényt, ösvénynek erdőt, kérges nagy fának fésülő szellőt! Hosszú nagy hallgatást ijesztő kuviknak, hétmérföldes csizmát iszkoló nyusziknak, utaknak vándort, vándornak célt is, sose feledjem, ha messze ért is! Békét az álomba szendergő mezőnek, kristályszép hangot az iskolacsengőnek, szép szót, ha oktatnak, lelket, ha mesélnek, s igazmondó véget mindegyik mesének! (…) Ez egy Déryné-munka. Az országnak olyan helyein voltunk már, olyan eldugott helyeken is, ahol parasztnénik, bácsik, fiatalok voltak. Volt, ahol negyvenen, de nagyon lelkesen és boldogan eljöttek az előadóestekre, amik az irodalom legcsodálatosabb remekeiről szóltak. Hát Petőfitől napjainkig minden költőtől zenésítettem verseket, és ha mindenki énekelne, tekintve, hogy az egy világnyelv, az éneklés, ha nem tudnának beszélni az emberek csak az érzéseiket énekelve közölni a másikkal, megértenék. Azt mondja, akkor egy éneklő bolygó lenne a Föld. Nem lenne idő semmiféle nagyobb konfliktusra. (…) Kicsi szívem kicsit ér, a fájás is belefér, belefér a temető, búcsút intő keszkenő. Mély ránc a homlokomon, belefér, ha akarom. Jaj, hogy is van, hogy te nem kopogtatsz a szívemen?"

Kivonatos leírás: