Elhangzó szöveg: Gyászba öltözött a Bács-megyei Tiszakécske. Miskó Istvánt siratják, a tanácselnököt, aki felvirágoztatta a kisvárost és sikert-sikerre halmozott. Egy végzetes február eleji napon mégis eldobta magától életét. Vajon miért? Nem volt hibátlan ember. Az elmúlt félévben a sokat emlegetett tanárnő-per vetett árnyékot jó hírére. Az újságok zavaros ingatlanügyekről is beszámoltak. Ezt a szerény házat például potom háromszázötven forintos telekre építette milliomos gazdája. Mindenki tudta, hogy az elnök nem önszántából osztogatja az adományokat. A befolyásos közbenjárók mégis magára hagyták a nehéz napokban. Haláláért inkább a sajtót hibáztatták. [Szinkron]: "- Ő nagyon sokat tett a városért, Miskó elvtárs, és tényleg mindent neki köszönhetünk, ami itt van létesítményt, azt, hogy hibát követett el, azt ő maga is elismerte. Az a véleményem, hogy nem a sajtó volt, hanem egykét ember, aki kihasználta őneki a jóságát. Szóval voltak olyan emberek, akik nem tisztességes módon akartak meggazdagodni. - Örüljenek a gyilkosok. Árván hagyták a falut, de megmentett sok embert a börtöntől az életivel az az ember. - Kik a gyilkosok? Hol vannak? - Sokan, akiket ő nem adott ki. - És itt látni őket valahol? – Látni. - Senki nem meri megmondani, hogy kik ők? - Nem. - Ezért kellett neki meghalnia? - Ezért. Mert nem akarta őket kiadni. - Az elmúlt 22 év alatt többet fejlődött a község, mint azelőtt száz év alatt. - Gajdócsi István a minapi Magyar Hírlapban olyasmit mondott, hogy újságcikkekkel tönkre lehet tenni embereket. - Van ilyen. Az az érzésem, hogy itt a népet egymás ellen uszítsuk az utóbbi időben, és én ezt nagyon rosszallom. Úgy érzem, hogy nem lesz neki jó következménye. A kibontakozás, amely most platformon van, amelyet most hirdetünk, én azt hiszem, hogy sok hasonló ember életébe fog kerülni."

Kivonatos leírás: