Inzertszöveg:
Roman Karmen (Szerkesztette: Gorbói Tamás Munkatársak: Nyáry Gábor, Ónodi G. György, Szitányi László, Zalányi Ferenc, Kiss I. György, Csőke József, Kátai Róbert)
Elhangzó szöveg:
Májusban rendszerint megsokasodnak a második világháborút idéző riportok, összeállítások. Mára világszerte ismertté váltak ezek a képsorok. Ritkán gondolunk azonban azokra az emberekre, akik ezeket a felvételeket készítették, gyakran életük kockáztatásával. Most rájuk emlékezünk. Hajdanvolt kollégáinkra, köztük is az egyik leghíresebb dokumentaristára, a szovjet Roman Karmenre. Költőnek indult, mégis szinte egész élete különböző harctereken telt el. Ott akart lenni kamerájával, ahol a dolgok történnek. Kevesen tudják, hogy fia, ifj. Roman Karmen maga is apja nyomdokaiba lépett. Jevgenyij Shirokov rendezővel együtt immár öt éve tudósítja a szovjet tévét innen Magyarországról. [ifj. Roman Karmen szinkron]: "Tudja, sokszor mondják, hogy nem könnyű híres szülők árnyékába élni. Én nem osztom ezt a nézetet. Nem egyszerűen fiúként tisztelem apám emlékét. Nem nehezedik fölém nyomasztó teherként arra kényszerítve, hogy megpróbáljam felülmúlni őt. Örülök, hogy az embereknek, amikor megtudják, hogy engem is Karmennek hívnak, nyomban eszükbe jut apám, ez a valóban nagyszerű ember, kiváló rendező és operatőr. Számomra több volt apánál. Eszménykép és példa volt ő. És az is marad életem végéig." [Jevgenyij Shirokov szinkron]: "Az elmúlt öt évben mintegy ötezer kisebb-nagyobb tudósísítást, riportot, interjút készítettünk Magyarországról. Ez a munka - és ebben véleményünk feltétlenül egyezik -, rendkívül érdekes. Különösen az utóbbi időkben, amióta olyan demokratikus folyamatok bontakoznak ki, amelyek ráirányították szinte mindenre a figyelmet, ami az országban történik. Egyszerűen öröm olyan emberekkel találkozni, akik számára nem közömbös múltjuk, jövendő sorsuk, és ami a legfontosabb, jelenük. Sok minden, ami Magyarországon történt, úgy tűnik váratlanul érte a szovjet nézőket, na meg a szerkesztőinket. Váratlanul abban az értelemben, hogy Magyarországon a szokványostól eltérő nézetek jelentek meg. Új alternatív csoportok és mozgalmak bontottak szárnyat. Hazaküldött tudósításainkat néha bizony megszerkesztették. De arra még nem volt példa, hogy valóban fontos politikai anyagunk ne jelenhetett volna meg. Legjelentősebb és legérdekesebb összeállításunk például az idei március 15-éről készült. Emlékezhetnek, ott bizony elég meredek dolgok is elhangzottak, ennek ellenére az anyagot teljes egészében lehozta nemzetközi hírműsorunk a nézők és vezetőink egyöntetű tetszésére. Abszolút meggyőződésem, hogy nagyon sok kérdésben Magyarország példája előkészíti az utat a gondolkodás, véleménynyilvánítás szabadsága, a politikai élet kiszélesítése számára. Ugyanígy meggyőződésem az is, hogy a Szovjetunióban dolgozó kollégáink is hamarosan mindenféle megkötés nélkül tudósíthatnak mindenről, amiről csak akarnak." [ifj. Roman Karmen szinkron]: "Apámat meglehetősen ritkán láttam, többnyire csak akkor, amikor hazatért egy-egy hivatalos kiküldetésből vagy forgatásról. Ezek voltak gyermekkorom legboldogabb percei. Ültem a vetítőben, aztán átmentem vele a vágószobába és igyekeztem meghúzni magam, hogy ne zavarjam a munkában. Jóformán a stúdióban nőttem fel. Tudják, az idők változnak. A fiam is operatőr lett és talán apai túlzás nélkül mondhatom, egyike a legjobbaknak a szovjet tévében. Nagyon szeretném, ha továbbvinné a mi dinasztiánkat."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_19-01