Inzertszöveg:
Öttusa VB (Szerkesztette: Gorbói Tamás Munkatársak: Nyáry Gábor, Szobolits Béla, Zalányi Ferenc, Kiss I. György, Ónodi G. György, Egyed Andor, Csőke József, Kátai Róbert)
Elhangzó szöveg:
Közeleg az öttusasport idei legnagyobb eseménye a budapesti világbajnokság. Mi most az 1969-es felejthetetlen eseményekre és a sportág óriásaira emlékezünk. [Szinkron]: "Az öttusasport történetében először szerepel tereplovaglás helyett vadászugratás. A négyszeres világbajnok Balczó András Oltszem nevű lován hibátlanul lovagolt. Balczó most lát először Oltszemet, de úgy lovagolta, mintha évek óta vele trenírozott volna. Lovaglásban a szovjet Onyiscsenko lett az első 1075 ponttal. Onyiscsenko a lovon és Onyiscsenko a páston az öttusa második számában, a párbajtőrvívásban. Reggeltől estig összesen 1035 asszót vívtak a versenyzők. Ebben a számban a mexikói olimpiai bajnok svéd Ferm bizonyult a legjobbnak. A svéd bajnok a pisztolylövésben az első csoportban állt lőállásba, és ahogyan az öttusázók mondják: előtte magát. Balczó András az idén még nem remekelt az úszásban, most azonban 3 perc 41,7 mp-es kitűnő időt érte el. Az összetettben mégis tovább nőtt a szovjet Onyiscsenko előnye, 75 ponttal vezetett Balczó előtt. Az ötödik számban, a terepfutásban Balczónak 26 mp-el kellett jobbat futnia, hogy megelőzhesse a szovjet öttusázót. Biztatásban nem volt hiány. A táv 4000 m. Balczó már 2000 m-nél, a táv felénél ledolgozta ponthátrányát. A szovjet öttusázó is remekül futott, élete legjobb idejével teljesítette a távot. Ám Balczó remekelt, így még sohasem futott. És az eddigi legjobb teljesítménnyel a szám győztese lett. Az összetettben 48 ponttal megelőzte a szovjet öttusázót. Világbajnok Balczó András, második a szovjet Onyiscsenko, harmadik a svéd Ferm."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_32-05