Elhangzó szöveg: Joggal nevezik a szociáldemokrácia nagy öregjének. Willy Brandt szívós munkával kiépített tekintélye ma is megkérdőjelezhetetlennek számít a Szocialista Internacionálén belül. Antifasiszta, aktívan politizáló újságíróként több mint egy évtizedet kényszerült hazájától távol tölteni. 1933-ban a náci hatalomátvételt követően menekült Svédországba s csupán a háború után térhetett vissza Németországba. Az 50-es években már ismert politikus, a Szociáldemokrata Párt országos vezetőségi tagja, Nyugat-Berlin kormányzó polgármestere. 1969-ben immár pártja országos elnökeként a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjává választották. A szociáldemokratákból és szabad demokratákból álló kormánykoalíció irányítójaként egy gyökeresen újszerű külpolitikai koncepcióval szerzett nemzetközi tekintélyt s nem kis népszerűséget. A híressé vált Brandti Ostpolitik, azaz keleti politika alapját a II. világháború nyomán kialakult európai status quo elismerése jelentette. A Csehszlovákiához, Lengyelországhoz és a Szovjetunióhoz való viszony szerződéses rendezése a 70-es évek első felében utat nyitott a megbékéléshez, a normális államközi kapcsolatok kiépítéséhez, a Német Szövetségi Köztársaság és az összes szocialista ország között. Talán nem véletlen, hogy 1971-ben éppen Willy Brandtnak ítélték oda a Nobel-békedíjat. Néhány évre rá azonban egy a környezetében kipattant kémügy miatt kénytelen volt lemondani a kancellári székről. Az általa képviselt új politika azonban az ugyancsak szociáldemokrata Helmut Schmidtben folytatóra talált. Azóta úgyis, mint a Szocialista Internacionálé elnöke elsősorban az ún. Észak-Dél ellentétek, azaz a globális szintű gazdasági és politikai problémák megoldásában kamatoztatja gazdag tapasztalatait.

Kivonatos leírás: