1989. szeptember
Magyar Filmhíradó36.
Magyar csöpögtető technológia az Egyesült Arab Emírségekben 857 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Virágzó sivatag (Szerkesztette: Nyáry Gábor Munkatársak: Borsodi Ervin, Kiss I. György, Hornyák Pál, Vékás Péter, Lestár János, Zalányi Ferenc, Gorbói Tamás, ónodi G. György, Kátai Róbert)
Elhangzó szöveg: Krekács László Tsz-elnököt egy ritka sikersztori részleteiről faggattuk [szinkron]: "A dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet 1945-ben alakult, elődeink már a helybéli takarékszövetkezetnek gyümölcs és erdészeti ültetvényei voltak. Ez volt a bázisa és az alapja annak a szövetkezetnek, ami létrejött a homokon, a Duna-Tisza közén. Azért kell hangsúlyozni, hogy a homokon, mert ilyen rossz minőségű talajokon, laza területeken nagyon nehéz gazdálkodni. Mégis tulajdonképpen a mi termelőszövetkezetünk kertészeti eredményei igazolják, hogy nem volt hiábavaló az a törekvés, amit ezen a homokon megvalósítottunk. A termelőszövetkezetben a legnagyobb profil a gyümölcstermelés vonatkozásában az alma 385 hektáron, ez mellett termelünk 82 hektáron szőlőt, 40 hektár szeder, 16 hektár homoktövis, 40 hektár faiskola, 20 hektár meggy, 9 hektár körte és sorolhatnám az ültetvényeket tovább, mindezek az ültetvények úgy valósíthatók meg elsősorban, hogy az öntözési kultúrát nagyon magas fokra kívántuk emelni, a 70-es évek közepén, elején Ausztráliában meghonosodott csepegtető öntözést valósítottuk meg, ezt próbáltuk adaptálni, fejleszteni, más módszereket is bevinni ebbe az öntözési technológiába." Ez a csöpögtető technológia nem csupán nálunk állta ki sikerrel a próbát, de a távoli sivatagban is. A termelőszövetkezet ugyanis az Egyesült Arab Emirátusban erdőtelepítésekre vállalkozott. A munkát pakisztáni vendégmunkások végzik a magyar termelőszövetkezet szakembereinek az irányításával. Elsőként természetesen a bázisépületeket kellett előteremteni a sivatag kellős közepén, a szó szoros értelmében a semmiből. A víz, illetve annak hiánya mindent meghatároz ezen a vidéken. A kutak, az öntözőrendszer kiépítése néha jókora leleményt követel a magyar szakemberektől. A berendezések zömét például betonsilókba kellett süllyeszteniük, védekezésül a mindent elborító, pusztító homokviharok elől. Úgy tűnik, a hazai technológia ezen a szélsőséges éghajlaton is jól, megbízhatóan működik, habár gondok folyamatosan jelentkeznek, minthogy a sivatagi kutak vize sós, a fák törzsére kicsapódó sókristályokat háromnaponként kézi erővel kell eltávolítani. Ez a Tsz képes volt kitörni hagyományos működési kereteiből. Az ország határain kívül termel devizát és egyben a magyar mezőgazdaság hírnevét öregbíti.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_36-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem