Inzertszöveg:
Drogambulancia (Szerkesztette: Gorbói Tamás Munkatársak: Harcsa Béla, Ormos Tibor, Csőke József, Kiss I. György, Borsodi Ervin, Kátai Róbert, Bara János)
Elhangzó szöveg:
Szegeden a kábítószer elleni küzdelem új módszerével kísérleteznek. A Drogambulancia vezetője dr. Farkasinszky Márta főorvos [szinkron]: "A Drogambulancia a következő feladatokat tűzte célul: elsőként a drogos fiataloknak az ambuláns gyógykezelését, másodrészben, de nem utolsósorban a prevenció, tehát a megelőzés, amit rendkívül fontosnak tartunk. A terápiás rész egyrészt orvosi, másrészt pszichológiai, harmadrészt pedig hát szociális segítségnyújtásból áll. Stábtagjaink kijárnak a különféle koncertekre, zenei rendezvényekre, diszkókba, tehát ahol a fiatalok nagy tömegben megfordulnak, és tulajdonképpen figyelik, kiválasztják azokat, akikről úgy látják, hogy veszélyeztetettek drog irányban, vagy már olyanok és megpróbálják ide beterelni őket. Ezenkívül hirdetőtáblánk van a Dugonics téren, a fiatalok kedvenc találkahelyén, ahol a felvilágosító tevékenységet folytatjuk a problémával kapcsolatban. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne egy kényszerrel behozott emberrel kezdjünk el foglalkozni, az nagyon nagyon rossz terápiás eredményeket ad általában. A már idejáró drogos fiatalok hozzák a társaikat és ez egy nagy szó és egy nagyon fontos dolog." [Szinkron]: "- Miért szeretsz idejárni? - A közösség miatt. A haverok miatt. Az orvosok miatt, itt egészen más, itt nem piszkálnak kintlévők, itt bent biztonságban érzem magamat. - Szüleid? - Hogy élnek? Hát azok nem élnek. Hát élnek, csak nekem nem élnek. - Miért? - Hát az anyám sitten szült, meg börtönben, intézetben nőttem fel, apám alkoholista, aztán eldobtak, beadtak az állam nyakára, mint zabigyerek. Na, nőjél föl, csinálj magaddal, amit akarsz. - Hát mondták, hogy itt jobb, aztán bejöttem és tényleg sokkal jobb volt, mert itten rendesebbek meg minden, szóval itt segíteni akarnak az emberen nem úgy, szóval, mint egy kívülálló civil az ritkábban akar segíteni, akkor az inkább mind úgy lenézi az embert." [Farkasinszky Márta főorvos, szinkron]: "Amennyiben sikerül a fiatalt úgy megfogni, orvosi, pszichológiai és szociális vonatkozásban, és sikerül visszatéríteni a normál társadalmi beilleszkedés rendjébe, akkor tulajdonképpen a gyógyítás mellett megtörtént a rehabilitációja is. Nagyobb a probléma akkor, ha már súlyos hát szociodebilis jelenségek vannak, bűncselekmények sorozata és súlyos visszaesések a kezelés során. Ilyenkor mindenképpen tartós intézeti elhelyezés jönne szóba, azonban meg kell mondjam önnek, hogy Magyarországon nincs ilyen rehabilitációs intézet a fiatalok számára."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_48-01