Inzertszöveg:
Most érkezett (Szerkesztette: Gorbói Tamás Munkatársak: Harcsa Béla, Ormos Tibor, Csőke József, Kiss I. György, Borsodi Ervin, Kátai Róbert, Bara János)
Elhangzó szöveg:
Versenyt futnak az idővel a Szovjetunióban is. Gennagyij Tyerehov ügyész szerint azonban még mindig lassan halad a változás. 1962 óta dolgozik az ügyészségen. Szemei előtt formálódott a hatalmi kultusz, amikor a kisember csupán engedelmes csavar lehetett a hatalmi gépezetben. Később egyike volt azoknak az ügyészeknek, akik a jogtalanul elítéltek rehabilitációjával foglalkoztak. Munkája során sikerült több tucat, koholt vadak alapján született ügyet lezárnia. [Szinkron]: "A sztálini időben attól féltek az ügyészek, hogy nem teljesítik a kvótát, a negyedévekre előírt letartóztatási tervet. Aki nem fogott el előírt számú ellenséget, az rohadt liberálisnak számított, meg kellett büntetni. Én tíz éven keresztül foglalkoztam a rehabilitációval, és az ehhez szükséges anyagok előkészítésével. A XX. kongresszus után eljött a remény kora, hogy megszűnnek a megtorlások, de az adminisztratív parancsuralmi rendszer szívósnak bizonyult. Tehetetlenségi nyomatékánál fogva a személyi kultusz tovább élt Hruscsov és Brezsnyev alatt is. A rendszer így természetesen nem pusztult el. Lenin azt mondta, össze kell zúzni a régi államgépezetet és csak az új folytathatja a forradalmat. Éppen így kell most is átalakítanunk összes vezető szerveinket, a pártszerveket, az állami és társadalmi szerveket. Aztán újra kell építeni az egészet. Hogy hogyan tudunk kijutni a mechanizmusból? A mechanizmusnak is ugyanaz a lényege, mint a gépeknek. Minden attól függ, aki hajtja. Mindennek az emberektől kell függnie, azoktól, akik a munkapadoknál, a kolhozokban dolgoznak, akik létrehozzák az anyagi javakat. Különben a régi gépezet kerekein megtörik az új hajtóerő."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_48-03