1989. december
Magyar Filmhíradó51.
Kenguru zsebigazolvány 1633 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Hungária kenguru (Szerkesztette: Nyáry Gábor Munkatársak: Borsodi Ervin, Kiss I. György, Szitányi László, Pap Ferenc, Ónodi G. György, Harcsa Béla, Zalányi Ferenc, Bakos Zsuzsa, Tóth Lujza, Duris Júlia, Kátai Róbert)
Elhangzó szöveg: Napjainkban a városi forgalom egyre több veszély forrása, nem utolsósorban a gyalogosok számára. Köztük is leginkább az iskolába, óvodába járó gyerekek érzik ezt. Ha anyuka így nyújt védelmet, akkor relatíve biztonságban lehet a pöttömnyi emberke. Bizonyára ezek a kenguruk adták egy intézményünknek az ötletet, hogy így is ráirányítsa a figyelmet a kicsinyekre. Nógrádi Judité a szó [szinkron]: "Ebben az évben a Hungária Biztosító kitalált egy olyan akciót, hogy a 14 éves kor alatt a gyermekeknek nincsen személyi okmánya. Tehát nincs személyi igazolványa. És ezért találtuk ki ezt a zsebigazolványt, hogy a kicsik is biztonságban legyenek, hogyha elvésznek vagy ne adj isten baleset éri őket." Ezzel egyidőben nevet is kerestek a Hungi kengurunak. Az ország minden tájáról több mint ezer név javaslat érkezett. Végül is a Zsebi nevet kapta. [Nógrádi Judit szinkron]: "Az akciónk rendkívül jól sikerült, hiszen ma már több mint egymillió kétszázezer gyermeknek van ilyen zsebigazolványa. Tehát semmiféle üzlethez, biztosításhoz nem kötjük, kizárólag a gyermekek biztonságát szolgálja." [Szinkron]: "Nekem is van kenguru igazolványom!" A díjak egyikét a Tarnai testvérek érdemelték ki. [Szinkron]: "- Átadom neked a Hungária Biztosítónak a nagydíját, ezt a szép kengurut." Egy különdíjat anyuka is érdemelt. [Szinkron]: "- Hol közeleg a baj és égnek áll a haj, rögtön jövök, mondja, nem lesz semmi gondja. - Biztonságod nem gurul el, kenguruvel."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_51-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem