Inzertszöveg:
A veszprémi vár (Munkatársak: Gorbói Tamás, Borsodi Ervin, Kiss I. György, U. Szabó Árpád, Hollósy Tiborné, Bakos Zsuzsa, Kátai Róbert. Szerkesztette: Nyáry Gábor)
Elhangzó szöveg:
A veszprémi vár látogatóit évek óta építkezés, felfordulás fogadja. Maróti László tanácselnököt kérdeztük, mi folyik itt valójában? [Maróti László szinkron]: "Óriási adósságot kell törlesztenie ma a városnak. Ugyanis a veszprémi vár rekonstrukciója 200 évig váratott magára. A vár a 24. órában van. Élet és balesetveszély óriási. Ezt mutatták (...) szakadások, szikla leszakadások, épületrepedések, támfal átrepedések. És azt is előidézhették volna, hogy az épületek egy része megcsúszik és egy szép reggelre a völgybe van. Két irányba mozdultunk el. Egyrészt a legbalesetveszélyesebb helyek feltárása után ezeken soron kívül intézkedtünk, tehát részben sziklafalakat erősítettünk meg, új várfalakat, szakaszokat építettünk, a másik irány pedig az volt, hogy megépítsük az új közműveket. A legcélszerűbb egy teljes közműalagútrendszer kiépítése a várban, ahova valamennyi közmű bekerülhet, és egyszer és mindenkorra megoldja hosszú távra a vár problémáit és az utókor számára a karbantartást is könnyűvé teszi, akár a közművek cseréjét is, hiszen soha nem kell emiatt felbontani majd a vár burkolatát." Eddig körülbelül negyed milliárd forintot költöttek a vár rekonstrukciójára. [Maróti László szinkron]: "Ennek mindössze 18 %-a - nem egész 50 millió forint - származott központi forrásokból, a többit a helyi tanács, a megyei tanács forrásaiból teremtettünk elő, és részben pedig az itt élők összefogásából. Azt is látni kell, hogy ez a pénz, amit a város önerején felül fordít ide, ez a város lakóinak más irányú szükségleteiről kerül elvonásra. Tehát valamiben másutt éreznek hiányt. Pedig ennek a várnak a rendbetétele országos közügy kell, hogy legyen."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1990_26-03