Elhangzó szöveg: Pócs Péter plakátjai a Vigadó Galériában. Egyre inkább szokássá válik, hogy az utcát öltöztető plakátok átköltöznek a kiállítótermek falaira. [Pócs Péter szinkron]: "A plakát az nem igazán kiállítási műfaj, tehát az utca művészete. Dehát akkor, amikor a plakátok olyan nehezen születhetnek meg, és olyan nehezen kerülhetnek falra az utcán, akkor egy ilyen másodlagos szerepet kell, hogy fel vállaljon a plakát, tehát bevonul a kiállítóterembe. Azt hiszem, hogy a műfaj jelenéből is következik az, hogy igazán önmagát mutogató, önmagamutogató műfaj. Itt az ember nincs annyira háttérben, mint tételezzük fel egy grafikusnál vagy festőnél. Az eddigi plakátos gondolkodással szemben, amely kifejezetten alkalmazott gondolkodás volt én, az autonomitás felé próbálom elvinni az ügyet. Egyszerűen vindikálom magamnak azt a jogot, hogy értelmezzek egy témát, tehát a kérdést úgy fogtam fel, mint ahogy egy színházi rendező egy bizonyos darabot adaptál. Természetesen rengeteg konfliktus támadt, mert sokszor a rendezők azt kívánták, hogy mondjuk egy színházi plakát esetében vagy filmplakát esetében tulajdonképpen ugyanaz a gondolatiság, vagy ugyanaz a fajta értelmezés tükröződjön a plakáton, mint ami a filmen, vagy akár a színházi előadásban. Na, most ezt én nem minden esetben tartottam összeegyeztethetőnek. Manapság eljutottunk oda, hogy magamat adhatom, és hogy is mondjam csak én is meg rendezhettek akár egy színházi előadás plakáton, akár egy zenei eseményt, akár egy képzőművészeti kiállítást. Hogyha az ember politikai plakátot tervez, akkor elkötelezett kell, legyen egy párttal szemben, én úgy gondolom, hogy nem. Szóval én a magam autonomitását kell megtartsam, és bizonyos eszmerendszerkhez, bizonyos gondolatokhoz, bizonyos fontos mondandókhoz kell nekem csatlakozni és azt hiszem, akkor szolgálok én igazából.

Kivonatos leírás: