1990. november
Magyar Filmhíradó48.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: (Munkatársak: Kátai Róbert, Ónódi G. György, Lakatos Iván, Moldoványi Judit, U. Szabó Árpád, Gorbói Tamás, Turóczi Csilla, Bakos Zsuzsa. Szerkesztette: Nyáry Gábor)
Elhangzó szöveg: Az Őrség. Hazánk nyugati határvidéke. Egy-egy dombtetőn egymástól látótávolságnyira lévő néhány épületből álló házcsoportokban él a vidék lakossága. A Honfoglalás után idetelepített határőrző családok alakították ki ezt, a nyomaiban még ma is fennmaradt, úgynevezett szeres település formát. Legváltozatlanabbul Szalafő község Pityerszernek nevezett falurésze őrzi mutatja ezt a településszerkezetet. A hajdan erdőségekben gazdag környék népe fából építkezett. Az egymásra helyezett gerendákból, úgynevezett koronafalat rakták. A faépületeket részben tűzvédelem miatt, részben esztétikai okokból bevakolták és meszelték. Pityerszeren változatlanul fennmaradt néhány régi épülettípus és porta. Ilyen például a kástunak nevezett épület. Vagy a kerített ház, ahol az épületek elhelyezése a jószág, sőt korábban a porta védelme miatt alakult ki. A házakon gyakran nem volt kémény és a kemence füstje az ajtón keresztül távozott. A környék agyagos talaja a fazekasoknak szolgált jó nyersanyaggal. Magyarszombatfán egy régi fazekasház múzeumként mutatja ennek a paraszt-iparos rétegnek a hétköznapjait. A ház udvarán ott látjuk a régi égetőkemencét. A vidék Árpád-kori templomai a kereszténység korai elterjedését bizonyítják. Őriszentpéter erődszerűen dombra épített temploma az épület vallási szerepe mellett betöltött védelmi funkcióját mutatja. A veleméri templom. Freskóit 1377-ben készítette egy magát Aquila Jánosnak nevező mester. A szentély falán ránk hagyta bajuszos-szakállas önarcképet. A szegényebb a falvakban templom helyett haranglábakat emeltek. Az Őrség szélének közelében, Körmenden találjuk a Batthyányak kastélyát. A középkori eredetű sarokbástyák még a barokkban átformált épületen és szembetűnőek. A kastély melléképületeivel együtt ma Körmend kulturális centruma.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1990_48-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem