Elhangzó szöveg: A 15-16. századi Itáliában a feltörekvő polgárság a természethez, az emberhez való visszatérést hirdette a középkor puritán eszmevilágával szemben. Vissza az ókori szépségekhez! – hirdette az újjászületés, a reneszánsz. Nem véletlen, hogy éppen Itáliában járta ünnepi táncát az új művészet, hisz a szellemi kapcsolat sohasem szakadt meg az ókorral. Antik oszlopstílus, árkádsorok, hellenisztikus szobrászati megoldások, a szerkesztés nemes szimmetriája. A polgár a díszítések pompájával fitogtatta gazdagságát. A középpont a dóm volt. A versengő városállamok egymást licitálták túl a templomépítészetben. A hatalmat a dóm nagysága és gazdagsága jelképezte. A reneszánsz ember egész életét a vágy vezérelte a szépségre, az élvezetekre, s a túlvilági boldogságkeresés helyett földi létét igyekezett igazi műremekké tenni. Számára a művészet az ember olyan természetes létszükségletévé vált, amire azóta sem volt példa a történelemben. Mindenfelé lakájos paloták, villák, magánkápolnák, értékes berendezések, a festészet tündöklése. Zengett, dalolt a felszabadult életöröm. Ma turisták népesítik be az utcákat, feledve a politikai harcokat, intrikákat, melyek éppúgy hozzátartoztak a korhoz, mint a reneszánsz utánozhatatlan szépsége. Legfeljebb Lorenzo Medici szavait idézik a hangulat bűvöletében: "Szép ifjúság, csodakorszak. De mi gyorsan tovaillan! Ha vigadni vágysz, légy vígan! Ki tudja, mit hoz a holnap?"

Kivonatos leírás: