1956. július
Magyar Sporthíradó7.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Sporthírek (összeállították: Berek Oszkár, Csőke József, Janovics János, Mönich László, Nagy László, Selmeci Vera, Takács Gábor)
Elhangzó szöveg: A prágai Téli Stadionban rendezett női kosárlabda Európa-bajnokság döntőjében nagy meglepetésre a magyar csapat került szembe a háromszoros Európa-bajnok szovjet játékosokkal. A magyar csapat védelmét csak nehezen törték meg a szovjet kosarasok támadásai, de a mérkőzés második felében mégis fölényt harcoltak ki és végeredményben 48:41 arányban megszerezték a győzelmet és ezzel negyedszer is az Európa-bajnoki címet. Második helyen a magyar, harmadik helyen a csehszlovák csapat végzett. Budapest. A margitszigeti pályán öt ország versenyzőinek részvételével nemzetközi koronglövő versenyt rendeztek. Elsőnek a magyar Kulin-Nagy Károly, a verseny egyik esélyes emeli fegyverét. A szovjet Selin. A nyugatnémet Gehman. A csehszlovák Capek. És a magyar Szomjas Ede világviszonylatban is a legjobbak közé tartozik ebben a sportágban. Egymás után gyűlnek az érvényes találatok. Egy versenyző összesen kétszáz korongra lő. Kulin-Nagy Károly 173 érvényes találattal nyeri a kétnapos nemzetközi koronglövő versenyt. Lengyelország. A Kusocinski emlékversenyen Európa legjobb futói mérték össze tudásukat 3000 méteren. Az első kör után Tábori és Iharos tör az élre. Nyolcszáz méterrel a cél előtt a lengyel Chromik megelőzi az élen futó magyar versenyzőket. A finisben a magyarok ismét erősítenek. Iharos gyönyörű stílusban messze maga mögött hagyja a mezőnyt és megnyeri a versenyt. Második Tábori, harmadik Chromik. A stockholmi lovas olimpia számai közt nagy érdeklődés kísérte a vadászugratást. Raimondo D'Inzeo Olaszország színeiben szerzett ezüstérmet. A nehéz akadályok sok versenyzőnek okozták balsikerét. A Német Szövetségi Köztársaság világbajnok versenyzője, Hans Günter Winkler sérülten is kitűnő teljesítményt nyújtott és lovaglásával olimpiai bajnokságot nyert. Az ember szolgálatába állított atomerő korszakában élünk, de az amerikai Yarmouthban még ma is divat az igásökrök erőversenye. Közel három és fél tonna súlyt húz el ez a két ökör. De ez még nem elég. A bajnokságot az az ökörpár nyerte, amely az előírt minimális 61 cm-es távon négy tonna súlyt húzott el. Kínai Népköztársaság. A pekingi motoros terepversenyen huszonnégy kínai versenyző indult. Ez a verseny a fejlődő kínai motorsport erőpróbája volt. Kína motorosai rövidesen megjelennek nemzetközi versenyeken is. Német Demokratikus Köztársaság. Berlin közelében tartották a német négypárevezősök idei bajnokságát. A berlini Vorwärts már az első ezer méteren igen nagy előnyt szerzett. A többi csapat az előnyt nem tudta behozni és így a Vorwärts evezősei biztosan nyerték a versenyt. Franciaországban új sportág született: a kerékpárpóló. Párizsban, a Lagrange stadionban Párizs és Boulogne csapatai mutatták be ezt a nagy népszerűségre számító új pólójátékot. Az új technikai sport nagy sikert és derültséget aratott a közönség soraiban.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1956_07-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem