Inzertszöveg:
Kínai-magyar úszóverseny (Fifilina József, Szabó Árpád)
Elhangzó szöveg:
[Szepesi György szinkron]: "Mu Suan-su nevét néhány évvel ezelőtt még senki sem ismerte, de tavaly már szárnyára kapta a világhír. A budapesti közönség előtt nem előszőr szerepel, de most is magával ragadó az a biztonság és erő, ahogy a margitszigeti sportuszodában a 100 méteres férfi mellúszásban maga mögé utasítja a többieket. Most éppen itt úszik előttünk Mu Suan-su fekete-fehér sapkában. Kitűnően sikerül a fordulása is, és az uszoda közepén már közel egy testhossznyi az előnye. A magyarok közül csak az ötös pályán úszó Kunsági próbálja behozni. Ez azonban nem sikerül, mert az utolsó 10 méteren is szédületes erővel hajrázik Mu Suan-su, és most 1 perc 12,5 másodperces időeredménnyel nyeri a 100 méteres férfi mellúszást. A kíniak azt mondják, hogy csak tanulni jönnek Budapestre, közben egymás után nyerik a versenyszámokat. Most a 4x100 méteres férfi gyorsváltóban mérkőznek egymással a magyar és kínai úszók. Szlanka még előnnyel vált, azonban a második kínai úszó már sokkal jobban úszik Gulrichnál, és most a második kínai váltja a harmadikat. Több, mint egy testhossz az előnye a kínai fiúnak Lantossal szemben. Lantos azonban kitűnő formában van. A fiatal úszó a jövő egyik reménysége. A kínai úszó ráúszott a kötélre és most a váltásnál Lantos már majdnem beéri. Következik az utolsó 50 méter. Hallatlanul izgalmas a küzdelem. Lantos remekül úszik és 57,9 másodperces előnnyel vált. Müller az utolsó úszó. A 200 méteres férfi hátúszásban előzőleg új országos csúcsot állított föl. Nagy az előnye, de ezt nem tudja tartani: Lin Tyin-su az utolsó kínai úszó, most az utolsó 50 méteren irtózatos erővel hajrázik. Most éri be a magyar úszót, nagyszerűen sikerül a kínainak az utolsó 10-12 métere is. Pazar a hajrája és 57,3 másodpercet úszik az utolsó százon, s ezzel a kínai gyorsváltó nyeri a versenyt a magyar váltó előtt."
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1959_06-02