Inzertszöveg:
Kerékpár-béketúra
Elhangzó szöveg:
[Szepesi György szinkron]: "Brünn város falai közt hajtanak a világ leghosszabb amatőr kerékpárversenyének, a 2259 km hosszú Prága-Varsó-Berlin békeversenynek résztvevői. Kint az országúton fokozódik az iram. Ezúttal sem maradnak el szokásos a balesetek. Valóságos szerelőműhely áll a bajba jutott versenyző segítségére. Gyors javítás és máris kezdődhet a harc a felzárkózásért. Meglepően nagy az átlagsebesség: óránként 46 km. A bratislavai Slovan Stadionba hatvan versenyzőből álló csoport fut be. Elöl a belga Covens. Nagy harcban győz a belga fiú. Második a világbajnok Gustav-Adolf Schur. Az utolsó szakasz: Magdeburg-Berlin. A táv 182 km. Berlin utcáin a holland van Smirren 300 méteres előnnyel vezet, de a célig a Walter Ulbricht Stadionig beérik. A stadionba elsőként Erich Hagen, a Német Demokratikus Köztársaság versenyzője érkezik. Óriási ünneplésben van része kitűnő teljesítményéért. Míg Hagen a célba érkezik, hadd jegyezzük meg, hogy ezúttal a magyarok is kitűnően szerepeltek: csapatban Magyarország a nyolcadik helyen végzett. Az egyéni összetett versenyt Erich Hagen (NDK) nyerte, a második és harmadik helyen két belga versenyző, Claes és Vanden Berghen végzett. Csapatban első: Német Demokratikus Köztársaság, második Belgium, harmadik Szovjetunió.
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1960_04-01