1961. szeptember
Magyar Sporthíradó9.
Súlyemelő világbajnokság a bécsi Stadthalléban 1893 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: A világ legerősebb embere
Elhangzó szöveg: A magyar válogatott súlyemelők egész évben szorgalmasan készültek a bécsi Európa- és világbajnokságra. Az eredmény nem is maradt el, mert számos értékes helyezéssel a nemzetek pontversenyében a harmadik helyen végeztek. A bécsi Stadthalléban 38 ország erős emberei küzdöttek a nehéz súlyokkal, de a világbajnoki remények sorra a földre zuhantak. Légsúlyban a szovjet Sztogov nyert világbajnokságot. Nyomásban, lökésben és szakításban 345 kilogrammot teljesített. A magyar Földi ugyancsak ennyit ért el, de mivel testsúlya 15 dekával nehezebb volt Sztogovénál, a második helyre került. A középsúlyúak mezőnyében már az első nyomás után biztos volt a szovjet Plyukfelder győzelme. 450 kg-os összteljesítménnyel lett világbajnok. A lengyel Palinszki a félnehézsúlyban lett világbajnok, és egyúttal két új világcsúcsot állított fel. A szovjet Vlaszov újra bebizonyította, hogy ő a világ legerősebb embere. 525 kg grammos összteljesítménnyel győzött és ezzel a pontversenyt és a Szovjetunió csapata nyerte.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1961_09-09

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem