1965. március
Magyar Filmhíradó Sporthíradója3.
Idénynyitó kajak-kenu verseny a Dunán 1614 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Idénynyitó kajakverseny (Összeállította: Csőke József. Vágó: Nagy László. Operatőr: Drahos Kálmán, Farkas Kálmán, Fehéri Tamás, Fifilina József, Knoll István, Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg: A tavaszi május második vasárnapján vízre szálltak a kajakosok és kenusok is. Idénynyitó versenyüket - az 1965. évi folyambajnokságot - rendezték a Dunán. A több, mint 300 induló között ott voltak a serdülő, ifjúsági és felnőtt versenyzők, mindazok, akik az idei hazai és nemzetközi versenyeken rajthoz állnak majd. A Központi Sportiskola kajak-kenu szakosztályának apró versenyzői létszámban sok nagy egyesületen is túltettek. Ez volt életük első, hivatalos, nyilvános versenye. 78-an egy futamban! Ennyien indultak a férfi kajak egyesben, a Leányfalu és Békásmegyer közti 17 km hosszú távon. Néhány perc múlva már kialakult az élmezőny. A főként válogatott versenyzőkből álló, 12-es létszámú gárda jó iramot diktálva elhúzott a többiektől. Ahogy haladtak lefelé a sodró Dunán, az élboly kilenc főre csökkent. Az élen Szöllősi Imre és Cseh András. Kettőjük végküzdelmébe a többiek nem tudtak beleszólni. A célban - 17 km után - még fél hajó különbség sem volt kettőjük között. A folyambajnokságot Szöllősi Imre nyerte.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1965_03-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem