1965. augusztus
Magyar Filmhíradó Sporthíradója8.
Nemzetközi kerékpáros körverseny a Mecsekben 1695 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Mecsek-kupa (Operatőrök: Drahos Kálmán, Farkas Kálmán, Fehéri Tamás, Fifilina József, Knoll István. Összeállította: Csőke József. Vágó: Hazai Zsuzsa, Komlóssy Annamária)
Elhangzó szöveg: Hagyományos verseny Baranya megyében a Mecsek-kupa. Az idén hatodszor került sor a nemzetközi kerékpáros körversenyre. 99 versenyző, köztük 10 ország 11 csapatának legjobb kerekesei hajtanak a mezőnyben. A háromnapos, három szakaszos versenyben érdekes küzdelem alakult ki a hazai és a külföldi kerekesek között. Egymást követték a lejtők és emelkedők. Mintegy 10 kilométerenként változott az élen kerekezők mezőnye. A verseny útvonalát a rendezők úgy jelölték ki, hogy a szép dél-dunántúli tájakon vezessen át. Az emelkedős útszakaszok szinte szétszórták a mezőnyt, amelyben az olaszok küzdöttek a legeredményesebben. Benfatto és Destro egymást segítve, a cél előtt megugrott, előnyüket a többiekkel szemben fokozatosan növelték. Az első napi szakaszon Giorgio Destro bizonyult a legjobbnak. A Szekszárd-Pécs közötti út is kemény erőpróbát jelentett. Ezen a szakaszon zuhogó esőben kerekeztek a versenyzők. Az olaszok itt is a legjobbnak bizonyultak. A háromnapos küzdelemben az S. C. Padovani csapata szerezte meg a győzelmet, és sorrendben másodszor is ők nyerték a Meccsek-kupát.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: sporthíradó
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1965_08-07

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem