Inzertszöveg:
Sport-turmix (Összeállította: Borsodi Ervin, Gondi Mária, Rigó Mária)
Elhangzó szöveg:
A franciaországi Le Mans-ban százezrek előtt zajlik le a 24 órás autóverseny minden évben. Pontosan 50 éve róják ezt a pályát a benzinlovagok. Az első francia autóversenyek 1906-ban zajlottak le. A formák és a teljesítmények még elég század elejiek voltak. De egyetlen más technikai sportág sem fejlődött ilyen ugrásszerűen. S ez érthető, hiszen egy-egy márka győzelme sok ezerrel növelte az eladható személygépkocsik számát. A 20-as években egy-egí 24 órás versenyen már 90 km-es átlagsebességgel robogtak. Abban az időben a Bugatti márka fogalom volt a versenyautósok körében. Évről-évre áramvonalasabbá lettek a versenykocsik. A nagyapák még emlékeznek ezekre a legendás nevekre: Stuck, Caracciola, vagy Nuvolari. 1955-ben súlyos tragédia színhelye volt Le Mans: két kocsi közvetlenül a főtribün előtt összeütközött és felrobbant, valósággal letarolták a nézőket. Több mint 80 halott és legalább 100 sebesült maradt ezen a szörnyű porondon. De a 24 órás versenyek folytatódnak. Az úgynevezett álló rajtos indítás le mans-i specialitás. A gyorsabban futó versenyző korábban tud rajtolni is, bár a gépkocsik teljesítményeit szinte a végtelenségig növelték, ezen a pályán már aligha lehet tovább emelni a körátlagokat. De a verseny varázsa itt Le Mans-ban éppen olyan nagy, mint akár fél évszázaddal ezelőtt.
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1973_03-02