1948. február
Mafirt Krónika108.
Tildy Zoltán köztársasági elnök és magyar kormányküldöttség utazott Moszkvába 1559 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Készítette: Illés György
Elhangzó szöveg: A szovjet kormány meghívására Moszkvába utazott Tildy Zoltán köztársasági elnök, hitvese társaságában. Egyidejűleg magyar kormányküldöttség utazott Moszkvába, hogy megkössék a magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt. Búcsúztatásukra a pályaudvaron megjelentek a kormány itthon maradó tagjai, a diplomáciai testület, a pártok vezetői. A küldöttség tagjait Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter búcsúztatta, aki a Minisztertanács határozata értelmében a miniszterelnököt és külügyminisztert, távolléte ideje alatt helyettesíti. A köztársasági elnök kacsijában ott látjuk Nagy Imre házelnököt, aki az államfőt távolléte alatt helyettesíti. Nem egyszerű véletlen, hogy ez a vonat éppen aznap indult el, amikor fővárosunk, felszabadulásának harmadik évfordulóját ünnepli. Úgy érezzük, hogy ez a nap, hasonlóan nagy dátuma lesz történelmünknek, mint a három év előtti február 13-a.
Kivonatos leírás: Tildy Zoltán, Dinnyés Lajos kíséretében érkezik a pályaudvarra. Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Nagy Imre a képen. Rákosi búcsúzkodik. Vas Zoltán a képen. Rajk László beszélget. Tildy és Nagy Imre a vonat ablakában. Rákosi, felesége és Dinnyés integet az induló vonat ajtajából.
Kapcsolódó témák: Külpolitika
Szakmai címkék: kormányfő, kormány, uralkodó, államfő
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:Magyar Filmipari R.T.
Azonosító:mafirt_kronika-108-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem