Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg:
A három éves terv legújabb eredményei. Az ország hároméves egészségügyi munkatervének megbeszélésére Miskolcon értekezletet tartottak. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége mozgósította a környék nőtársadalmát. Olt Károly népjóléti miniszter bejelentette, hogy a kormány a három éves tervben 365 milliót fordít egészségvédelemre. Rajk Lászlóné, az MNDSZ elnöke kifejtette, hogy a magyar nők mindenütt ott vannak, ahol segítő kézre van szükség. Az értekezleten felszólalt Kóró Józsefné mezőkövesdi MNDSZ vezető is. Az első évben a kiutalt összegekből épült újjá a miskolci kórház, a miniszter most avatta fel a mezőcsáki egészségházat. Ózdon hatalmas kórház épült, Mezőkövesden tüdőbeteg kórházat építettek, a Zalaegerszegi új egészségvédelmi központ, a barcsi új egészségügyi intézmények, a népi demokrácia felszámolja a múlt egészségügyi mulasztásait, mert csak egészséges társadalommal lehet a szocializmus felé haladó úton a szebb, boldogabb jövőt, a magyar demokráciát felépíteni. A 3 éves terv keretében Európa legnagyobb villamossági üzemévé fejlesztik a Ganz gyárat. Az üzem új transzformátor-szerelő csarnokát Gerő Ernő és Vas Zoltán miniszterek jelenlétében avatták fel.
Kivonatos leírás:
Felvonuló asszonyok haladnak el egy templom mellett zászlóval. Olt Károly beszél. Vidéki egészségházak és beteggondozók épületei. Rajk Lászlóné beszél. Asszonyok dolgoznak egy egészségház felújításán. Népviseletbe öltözött asszony az MNDSZ miskolci értekezletén. Az épületen a következő feliratú tábla: "Ezt a munkát Miskolc thj. város a hároméves terv keretén belül végzi." Olt Károly érkezik. Kórházépületek. A Zalaegerszegi központ épülete. A miniszter látogatása a barcsi egészségház épületében. Gépkocsi érkezik. Gyerekek játszanak a rácsos ágyban és az asztal mellett. A Ganz szerelőcsarnoka. Kifeszített molinó a következő felirattal: "A munka nálunk becsület és dicsőség dolga!" Munkástömeg. Gerő Ernő ajándékot kap, Vas Zoltán tapsol.
Nyelv:magyar
Kiadó:Új Magyar Filmiroda
Azonosító:umfi-05-05