1949. december
Magyar Filmhíradó49.
Pártiskolát végzett munkások 1570 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Elméleti tudásunk fokozása erősíti a termelés frontját [Török Vidor]
Elhangzó szöveg: A Magyar Dolgozok Pártja Politikai Bizottságának határozata után dolgozóink körében kiszélesedett az elméleti tudás elsajátításának munkája. Városi és falusi szemináriumokon, egyéni tanulással, pártiskolákban ezrek és tízezrek sajátítják el a marxizmus-leninizmust. Ezzel a termelőmunka lendületét is fokozzák, erősítik az osztályharc frontját. Ezzel a gondolattal tér vissza munkahelyére Farkas Mihály, a MÁVAG vasmunkása is. Munkástársai szeretettel fogadják az egyhónapos pártiskola elvégzése után. A műhelyben ezzel erősebb lesz a Párt és a termelés frontja. Valóban, Farkas Mihály a régebbi 80 -90 %-os normáját ma már 300 % körül teljesíti. Sztálin születésnapjára termelésének 25%-kal való növelését ajánlotta fel. Emellett rendszeresen időt szakít az ifjúmunkások nevelésére is. Legutóbb már 334 %-ot ért el és a heti keresete 520 forintra emelkedett. Az elméleti tudás elmélyítése több termeléshez, a több termelés pedig dolgozó népünk növekvő jólétéhez vezet.
Kivonatos leírás: Olvasó, jegyzetelő emberek, előadás egy pártiskolában. Otthon könyvet olvasó horgoló asszonyok. Táblafelirat: "Magyar Dolgozók Pártja V. sz. Pártiskolája", az iskolából távozó emberek feltartott, ökölbe szorított kézzel, majd kézfogással köszönnek el egymástól. Farkas Mihály vasmunkás és munkatársai a MÁVAG egyik műhelyében (gépek, munkaképek, "A hét legjobb dolgozója Farkas Mihály 334%, 520 ft" feliratú plakát, mellette élmunkás plakát Sztálin arcképével). Budapesti utcakép, egy boltból kisétáló család bevásárlás után.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-1949-49-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem