Inzertszöveg:
A Gazda-mozgalom [Basilides Ábris, Mestyán Tibor]
Elhangzó szöveg:
A Rákosi Művek egyik dolgozójának, Gazda Gézának kezdeményezésére országos jelentőségű takarékossági mozgalom indult meg. Az acélhengerműben a csőgyár részére hengerelik az acélrudakat. A durvahengerműből kikerült anyag a darabolóba kerül. A megfelelő méret levágása után maradt hulladékanyagot eddig beolvasztották. Ezentúl Gazda Géza kezdeményezésére ezt is felhasználjak. Az így értékesített hulladékanyagból Gazda Géza évenként egymillió forintot takarít meg népgazdaságunknak. A hulladékdarabok hengerelésére a gyár területén talált selejt alkatrészekből állított össze egy kis hengersort. Ezen nyújtják ki a hulladékból készülő betonvasat. Gazda Géza kezdeményezése nyomán dolgozó népünk még nagyobb takarékossággal végzi munkáját. A mozgalom pár hét alatt óriási méreteket öltött. Erről számol be a Népszava székházban rendezett kiállítás. Minden nagyüzemünk versenyben áll a fokozott takarékosság megvalósításáért. Hulladék szőrméből készült bekecs, kabát, gyermekruha. Szalai Sándor a hulladékvasból készült hasznos idomokkal hétszázezer forintot takarított meg. A takarékosság a dolgozók hazaszeretetének egyik bizonyítéka.
Kivonatos leírás:
A Szabad Nép és a Népszava cikkei a Gazda-mozgalomról. Acélrudak hengerlése, dolgozó szakmunkások. Vasanyagok raktározása a gyár udvarán, anyagmozgatás daruval. Darabolás géppel. Gazda Géza, a Rákosi Mátyás Művek acélhengerművének helyettes vezetője a csepeli gyár udvarán munkatársaival beszélget. Az acélhengermű hulladék csöveit saját készítésű hengersoron dolgozza fel az üzem (fogókkal dolgozó munkásnők és férfiak). Felirat a Népszava székházában rendezett kiállításon: "A Gazda mozgalom eddigi eredménye a Rákosi Mátyás Művekben évi 47 millió forint megtakarítás!". A takarékossági mozgalom eredményeit bemutató tárlat, többek között az Egyesült Izzó, a Ganz, a bőripari dolgozók, a Prémipar Ktsz termékeivel.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-51-36-01