1952. március
Magyar Filmhíradó12.
Békegyűlés a Sportcsarnokban 1154 megtekintés, 0 hozzászólás, 2 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Szabadságot Beloiannisznak! [Takács Gábor, Török Vidor]
Elhangzó szöveg: A Sportcsarnokban az Országos Béketanács és a Magyar-Szovjet Társaság békenagygyűlést rendezett. Ünnepi beszédet mondott Rusznyák István, a Tudományos Akadémia elnöke: Elmondotta, hogy a Níkosz Beloiannísz (sic!), a görög nép hős fia és társai ellen hozott halálos Ítélet a magyar dolgozók körében mélységes felháborodást váltott ki. A nagygyűlésen felszólaltak a barátsági hónap vendégei is. Szkrjabin Sztálin-díjas akadémikus, Kucser Sztálin-díjas szénkombájnvezető, valamint a Német Demokratikus Köztársaság küldötte, Anna Seghers, nemzetközi Sztálin-díjas írónő. Ezután DISZ-fiatalok és úttörők küldöttsége virágcsokrokkal köszöntötte a kedves vendégeket. A nagygyűlés végén átadták az elnökségnek a táviratok ezreit, amelyekben a magyar dolgozók tiltakoznak a görög hazafiak kivégzése ellen. Az ünnepi nagygyűlés határozatában, kifejezve a magyar dolgozók millióinak akaratát, követeli Beloiannísznak (sic!) és társainak szabadon bocsájtását.
Kivonatos leírás: 1952. február 28-án, péntek délután a Sportcsarnokban rendezett békegyűlés összefoglalója. Elnökség a színpadon, háttérben "Békét a világnak!" feliratú óriásplakát (rajta anya, karján gyermekével, kezében petíció). Rusznyák István MTA-elnök, majd Szkrjabin, Kucser és Seghers beszéde tolmácsok segítségével. A vendégek köszöntése virágcsokrokkal (az elnökségben Dobi István, Kelen Béla, Péter János, Jacques Denis, Dezséry László, Beresztóczy Miklós, Krajevszkij). Egyenruhás postás küldött adja át az elnökségnek a magyar lakosság táviratait, melyekben Nikosz Beloiannisz és társai kivégzése ellen tiltakoznak (egy Ramocsaházáról érkezett távirat közelképe, Dobi István nézegeti a leveleket). A gyűlés határozatát Andics Erzsébet olvassa fel.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-52-12-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem