Inzertszöveg:
MSZT II. Kongresszusa (Borsodi Ervin, Csák János, Macskássy János, Szabó Árpád)
Elhangzó szöveg:
Hétszázötven küldött hozta el népünk testvéri üdvözletét a hűség, a hála és a szeretet ünnepére, az MSZT II. Kongresszusára. Eljöttek ifjúságunk, a bányák, az üzemek, a mezőgazdaság, a tudományos élet legkiválóbb munkásai, hogy hitet tegyenek a szovjet és magyar nép örök barátsága mellett. Valerij Pavlovics Drúzin (sic!), Marija Gymitrijevna Ávszjanyikova (sic!) és Szergej Fjodorovics Bondarcsuk, a szovjet nép küldöttei. A Kínai Népköztársaságot Vej Csüe népművelési miniszterhelyettes, a békeszerető franciákat Jean Petit tábornok képviselte. Erdei Ferenc, az MSZT elnökének megnyitója után Kelen Béla, az MSZT főtitkára tartotta meg beszámolóját [Kelen Béla]: "Minden magyar dolgozónak világosan kell látnia, hogy felszabadítónk, nagy szövetségesünk erős védő karja nékül (sic!) nem volna szabadsága, függetlensége népünknek. A Szovjetuniót szeretni és a magyar nép szabadságát szeretni egyet jelent." A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Magyar Népköztársaság kormánya nevében Révai József elvtárs népművelési miniszter üdvözölte a Kongresszust, majd így folytatta [Révai József]: "...Az imperialista háborús úszítók (sic!) azt kiabálják úton-útfélen, hogy a szocializmus építése nem magyar ügy, hanem orosz ügy. Hogy az iparosítás nem olyan cél, amit mi tűztünk ki és mi valósítunk meg a magunk érdekében, hanem a Szovjetunió erőszakolta ránk, hogy az ötéves terv nem magyar érdek, hanem szovjet érdek. Ha a Sztalinvárosi Vasmű, ha a Budapesti Földalatti, ha Tiszalök és Inota, ha a veszprémi és a miskolci Műegyetem, ha a négyszer több egyetemi hallgató és az ötször több középiskolás Magyarországon szovjet érdek? Ha az anyák védelme, a gyermekek támogatása szovjet érdek? Akkor ebből az következik, hogy szovjet érdek és magyar érdek egy és ugyanaz." A szovjet nép köszöntését Druzin elvtárs tolmácsolta: A szovjet emberek szívből kívánják a magyar dolgozóknak, hogy továbbra is biztosan haladjanak a szociálizmus (sic!) békés építésének megkezdett útján. Ezután a kongresszus magyar küldöttei szólaltak fel. Kusz János kétszeres sztáhánovista (sic!) komlói vájár szovjet bányászok munka-módszerének eredményeiről számol be. Papp Jánosné drávasztárai dolgozó parasztasszony a délszláv népcsoport felszabadult életéért mond köszönetet a Szovjetuniónak. Bernát József, a perkátai Alkotmány Tsz elnöke a szovjet agrotechnika alkalmazásának sikeréről beszél. Trencsényi-Waldapfel Imre tudományegyetemi rektor a szovjet pedagógusok segítségéről emlékezik meg. Elküldötték követeiket jövőnk reménységei az úttörők is. Ruttkai Éva színművésznő a kongresszusnak Rákosi elvtárshoz intézett táviratát olvasta fel: Forró szeretettel köszöntjük Önt, a szovjet és magyar nép közötti mély és megbonthatatlan barátság első harcosát. A kongresszus mindennél ékesszólóbban bizonyította, hogy népünk boldogságának, békés, szabad jövőjének egyetlen lehető útja a szovjet és magyar nép megbonthatatlan barátsága.
Kivonatos leírás:
Az MSZT II. Kongresszusának megnyitása az ÉFÉDOSZ Székházában, 1953. február 14-én, szombaton, majd a konferencia hétvégi eseményeinek összefoglalója. Emlékkönyv címoldala ("Magyar-Szovjet Társaság II. Országos Kongresszusa 1953. február 14-15", a Magyar-Szovjet Baráti Társaság logójával). Pillanatképek a küldöttekről (pl. Loy Árpád és bányásztársai, Trencsényi-Waldapfel Imre, Olt Károly, Kiszeljov, Rónai Sándor, Druzin, Ovszjannyikova, Bondarcsuk, Wei Xue (?), Jean Petit). A dísztribün mögött magyar és szovjet zászlók, az MSZT címere, Lenin, Sztálin és Rákosi mellszobra. Erdei Ferenc megnyitója, majd Kelen Béla beszámolója (utóbbi élő hang). Felállva tapsoló közönség. Révai József beszéde (élő, részlet), majd Druzin köszöntő szavai (orosz hang; mellette szinkrontolmács). Pillanatképek a felszólaló magyar küldöttekről (Kusz János, Papp Jánosné, Bernáth József, Trencsényi-Waldapfel Imre). Úttörők bevonulása az ülésterembe, az elnökség köszöntése virágokkal. Ruttkai Éva az emelvényen. Felállva tapsoló, Rákosit és Sztálint éltető résztvevők.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-53-09-03