Inzertszöveg:
Csillagtúra a levegőben (Borsodi Ervin, Fifilina József, Megyer Tibor)
Elhangzó szöveg:
Huszonegy sportgép, huszonegy repülő várja az indulási parancsot az MHS Csillagtúrája előtt. Szabó István, a szövetség elnöke bocsátja útjukra a versenyzőket, akik utasítások alapján, térkép segítségével derítenek fel történelmi nevezetességű pontokat a Dunántúlon. A versenyzők tízperces időközökben startolnak. A tavalyi győztes, Kalmár László már túljutott az első fordulóponton, s most a következő jelentkezési pont, Pannonhalma fölé tart. Újabb feladat a térképen bejelölt leszállóhely, a tapolcai repülőtér. Itt üzemanyagot vesznek fel, majd néhány perces pihenő után irány Badacsonytomaj. Csanádi Norbert, repülőoktató eddig hiba nélkül végezte feladatát, most a következő cél, a pákozdi hősi emlékmű felé repül. Egy titkos esélyes, Gulyás Ferenc, ugyancsak hibapont nélkül repült eddig. Szabályosan bejelentkezik Pákozd felett, utána irány a végcél, a budakeszi repülőtér. A repülőtérre hibapont nélkül érkezik és így az ez évi Repülő Csillagtúra győztese Gulyás Ferenc, az MHS Postás Repülőklubjának tagja lett.
Kivonatos leírás:
Repülőgépek a földön. A térkép tanulmányozása. Felszálló gép. Repülőgép a levegőben. Repülőgép műszerfala. Pannonhalma légi felvételen. Térkép animáció. Légi felvételek a Balatonról. Légi felvétel a pákozdi emlékműről. A győztes.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1959_15-07