Inzertszöveg:
Sport (Csőke József, Fehéri Tamás, Sziklay Kornél, Macskássy János, Megyer Tibor)
Elhangzó szöveg:
A magyar csapat kezdi a játékot a 17. Magyarország-Jugoszlávia találkozón. Az első 10 percben remekül játszanak a fiúk, és Peruić most is éppen csakhogy haza tudja adni a labdát Vidinićnek, aki nagy üggyel-bajjal hárít Sándor elől. A jugoszlávok ellentámadását a legjobb ember, Kostić viszi át a félvonalon túlra. A balszélső máris áttör, aztán visszagurítja a labdát Peruić elé. Peruić előremegy a magyar térfél közepére, de Bundzsák remek érzékel hárít, és máris dobja tovább előre Sándorhoz a labdát. Sándor visszagurít, aztán újra megkapja a labdát, majd meredeken szökteti Göröcsöt, Göröcs lő, gól! 1:0 Magyarország csapata javára. Ekkor még úgy látszott, hogy a magyar csapat megnyeri a mérkőzést. A második félidő kezdetén a fehér mezes magyar játékosok 1:0 arányban vezetnek. És most is szép magyar támadás gördül előre. Bundzsák, Sándor a labda útja, majd tovább előrejön Göröcshöz. Göröcs visszaadja újra Bundzsák elé, Bundzsák keresztben előre Fenyvesihez, Fenyvesi előretör, az 5-ösről nehéz szögből lő, és Vidinić kapus csak másodszorra tudja megkaparintani a labdát. A félidő közepén följönnek a jugoszlávok. Egyre-másra vezetik lendületes támadásaikat. Most is Mujić küldi jobboldalra a labdát, aztán tovább előrejön Galićhoz, Galić tovább lefut a 16-oson belülre, aztán befelé íveli a labdát, Török röviden üti ki, Kostić fejel, és gól. A Magyarország-Jugoszlávia találkozó igazságos 1:1 arányú eldöntetlennel végződik.
Kivonatos leírás:
Népstadion, Magyarország - Jugoszlávia labdarúgó mérkőzés (1:1). Részletek a mérkőzésből. Helyzet Sándor előtt. Göröcs gólja. Nézők. Fenyvesi helyzete. Kostić gólja. (Szepesi szinkron)
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-60-42-11