1960. január
Magyar Filmhíradó3.
Antos István pénzügyminiszter temetése 725 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Antos István 1908-1960
Elhangzó szöveg: 1957-ben választotta a Parlament pénzügyminiszterré Antos István elvtársat. Egy 2 évvel későbbi felvétel is őrzi arcvonásait. Minisztériumi szobájában az 1960. évi költségvetés, amely az ő vezetésével készült. Megvalósításában már nem vehet részt, 1960. január 5-én 51 esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Ravatalához, a Nemzeti Galéria kupolacsarnokába elzarándokolnak elvtársai, barátai, tisztelői, azok is, akik csak hírből ismerték őt. Ravatalánál díszőrséget álltak a párt és a kormány vezetői is. A Kerepesi temetőben a Kossuth-mauzóleumnál nagy részvét mellett a párt és kormány nevében Apró Antal vett búcsút Antos Istvántól. „Kommunistától búcsúzunk, fáradhatatlan, tapasztalt és szeretett elvtárstól, baráttól, a párt harcos, hű katonájától, Antos Istvántól.” Antos Istvánnak, az igaz kommunista harcosnak emlékét megőrzi népünk.
Kivonatos leírás: A Parlament ülésterme, tapsoló képviselők. Antos István pénzügyminiszter beszél. Irodai dolgozószobája. Díszravatal a Nemzeti Galéria /Kúria/ nagycsarnokában. Díszőrségben, egymás mellett: Marosán György, Nemes Dezső, Kádár János, Rónai Sándor, Apró Antal, Szirmai István, az MSzMP PB tagjai. Antos felravatalozott koporsója a Kerepesi temetőben. Apró Antal búcsúztatója (szinkron). A gyászoló család. A koporsó sírgödörbe eresztése. Koszorúk halmaza a sír felett, körülötte a gyászoló tömeg.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-60-03-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem