Inzertszöveg:
Őszi-téli gondok Tabajdon (Csőke József, Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg:
Tavasszal a nagy esőzés, nyáron a szárazság, ősszel a korán beköszöntött tél nehezítette a munkát a tabajdi szövetkezet földjén. Így gyűjtik most be a 30 hold cukorrépát. E nehéz körülmények között végzett munkáról, a korai fagyok miatt keletkezett károkról, nem tehetnek a szövetkezetiek. A répabehordásra most is csak kevés embert állíthattak munkába, mert a kukoricát is most takarítják be. Ezzel viszont alaposan elkéstek, erre nem kellett volna eddig várni. Így azután igyekezni kell, hogy még a teljes fagy előtt góréban legyen a termés. Tabajdon az idén új 300 férőhelyes sertésistálló és szabadtartásos tenyésztésre alkalmas növendéktelep épült. De az állatoknak nem jut elegendő víz. Még tavasszal kifúrták az új kutat, de azóta is csak a kút helye található meg. A csövek nagy részét még nem fektették le, és már két éve lajtokban hordják az ivóvizet. Közel egy millió forint már a veszteség. A szövetkezet főkönyvelője pedig az elnöknek kút helyett, csak a kivitelező vállalatok írásos ígéreteit mutathatja. Talán a népi ellenőrzést hívják segítségül?
Kivonatos leírás:
Sáros, latyakos föld. Porzik a talaj a szántó traktorok alatt (Zetor 25 K). Havas táj. A hó alól teherautóra (Csepel B 350) rakják a cukorrépát. Lánctalpas traktor vontatja a megrakott teherautót. Földre engedik a beérkezett kukoricát, majd lemérik és kukoricagóréba rakodják elevátor segítségével. Sertések az új istállóban. Szarvasmarhákat etetnek a növendéktelepen. Az új kút. Az árkok mellett vízcsövek. Lajtoskocsi az úton. Vashordóból betontartályba engedik le a vizet. Két vezető magyaráz egymásnak egy gépelt papírt nézegetve.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-62-50-03