1965. december
Magyar Filmhíradó52.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: A fehér város (Csőke József, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg: Házai már messziről feltűnnek. Tengerparton és dombvidéken épült utcái mind fehérek. Tuniszban járunk, az észak-afrikai Tunézia fővárosában. Az asszonyok többsége a fehér lepelt, a sepszerit viseli. Az idősebb férfiak fehér burnuszt csavarnak fejükre. Elsőként a pálmafákkal szegélyezett belvárosi utcákat keresik fel a turisták. Errefelé mindig nagy a forgalom. Főleg francia típusú, nagyrészt régi gyártmányú kocsik láthatók itt. Előírás szerint fehér sapkában! Még a legnagyobb melegben is kabátban áll posztján a közlekedési rendőr. A járművezetők és gyalogosok nem figyelnek rá. A rendőr csak integet, de a forgalom tőle teljesen függetlenül zajlik. A fehér minarettoronynál keskeny utcák, a szukok sorakoznak. Szűkek a szukok, az arab kereskedők utcái. A tuniszi bazárnegyed, amely akkora, mint Pesten a VIII. kerület, 800 éve áll fenn. Hajnaltól késő éjszakáig nagy a forgalom. A prospektusok adatai szerint nem kevesebb mint 18000 kis áruda található itt. A szukokban mindenféle mesterség fellelhető. A tuniszi arabok között rengeteg a kereskedő. Folyik az alku mindenféle áruért. Az árus sértve is érezné magát, ha valaki egyből fizetne a portékáért. Itt éppen fehér birkabőrre alkudoznak magyar turisták. A házak ablakait és kapuit művészi fémveretek díszítik. A tuniszi parlament előtt piros-fehér öltözetű, kivont handzsárú testőrök állnak díszőrséget. A tunéziai főváros neves műemléke az 500 éves Kouba palota. Még ma is teljes szépségben ragyog. Mennyezetét finom művű fehér stukkók díszítik. Az arab építőművészet e nevezetes alkotása a fehér város, Tunisz legszebb ékessége.
Kivonatos leírás: Tunisz, a fehér város. Utcaképek fehér házakkal. Nők fehér lepelben, idősebb férfiak helyi viseletben. Belvárosi forgalom. Közlekedési rendőraz utca közepén. Keskeny utcák. A tuniszi bazár. Nők fehér lepelben. Kereskedők, kézműves boltok. Szabó, ötvös dolgozik kis boltjában. Ékszerbolt. Népviseletek boltja. Fém kávéskészletek árul egy férfi. Magyar turisták fehér birkabőrre alkudoznak. Díszőrség a tuniszi Parlament előtt. A Kouba palota.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-65-52-06

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem