1968. március
Magyar Filmhíradó10.
Folytatódik a párt-találkozó Budapesten 1836 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: A kommunista és munkáspártok konzultatív találkozója (Bokor László, Fifilina József)
Elhangzó szöveg: Március első napjaiban változatlanul a nagyvilág érdeklődésének középpontjában állt Budapest, a Duna-parti Gellert Szálló, amelyben a kommunista és munkáspártok küldöttségei folytatták tanácskozásukat. Az alapvető kérdésekben a delegációk döntő többsége egyetértett, így mindenekelőtt abban, hogy megértek a feltételek a kommunista világtanácskozás összehívásának. Teljes egyetértés mutatkozott a vietnami nép harcával való szolidaritásban. Az erről szóló nyilatkozatot a tanácskozás megbízásából a magyar delegáció adta át a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél- Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti képviselőinek. A Magyar Sajtó Háza ezekben a napokban a nemzetközi sajtó háza volt. 28 rádió és TV-társaság mikrofonja és kamerája előtt nyilatkoztak a delegáció-vezetők. Éjjel-nappal itt várakozott a Budapestre érkezett több mint 200 különtudósító, hogy kérdések pergőtüzébe fogja a nyilatkozókat. De amint látható, a pártvezetők tájékoztatással, replikával és jókedéllyel egyaránt állták az ostromot. Március 3-án, este a Parlamentben az MSZMP Központi Bizottsága fogadást adott a Konzultatív Találkozó résztvevőinek tiszteletére A fogadáson Kádár János mondott beszédet.
Kivonatos leírás: Gellért szálló: delegációk, a magyar delegáció szolidaritási nyilatkozatot ad át a VDK követségen, újságírók, híradósok a Magyar Sajtó Házában, az MSZMP KB fogadása: Kádár János és Biszku Béla.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1968_10-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem