1969. február
Magyar Filmhíradó7.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Segítség a levegőből (Róna Péter, Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg: Február elején, a tél hirtelen támadásba lendült. A gépjárművek százszámra akadtak el az utakon. A járművezetők és az utasok közös erővel igyekeztek kiszabadítani az elakadt járműveket a hó fogságából. A fagyos, csúszós utak, áldozatokat is követeltek. És nemcsak egyes járműveket torlaszolt el a hó, hanem egész településeket is elzárt a külvilágtól. Egy kis hegyi falu lakói a határőrségtől kértek sürgős segítséget egy súlyos beteg kislány elszállításához. Megteremtették a rádió- és telefonkapcsolatot. A tájékoztatások alapján a térképen meghatározták a helyet, és a határőrség légügyi szolgálata, a nehéz repülési viszonyok ellenére is azonnal útnak indította helikopterét. Hóborította tájak fölött szállt a gép. A pilóta a rádión megbeszélt füstjelzést figyelte, amely a jó leszálló helyet mutatta. A falu szélén fel is tűnt a jelzőfüst. Az erős szél nehezítette a leszállást. Földet éréskor a helikopter mentőgondolájából kiemelték a hordágyat, amelyen már hozzák is a beteg gyermeket. Becsukódik a mentőgondola teteje. Egy utolsó ellenőrzés és indulhat a gép sürgős útjára.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1969_07-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem